Mit jelent evangélikusnak lenni?


2010-11-20 08:54:02  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Mit jelent evangélikusnak lenni? főképe
A Magyarországi Evangélikus Egyház és a Pápai Evangélikus Egyházközség címmel tartott előadást ma a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének Pápai Csoportja meghívására Polgárdi Sándor. Az esperes előadásában kitért többek között az evangélikus egyház jelenlegi helyzetére és múltjára, de beszélt arról is, hogy a kívülálló számára miként jelenik meg az evangélikus egyház, mit jelent evangélikusnak lenni.
- Az idei esztendő nemcsak azt jelenti nekünk evangélikusok számára, hogy a reformáció évére felkészüljünk, hanem a Zsolnai Zsinat 400. évfordulójára is emlékezünk, mely valamiképpen a kezdete a négy evangélikus egyházkerület létrejöttének.
1952-ben megszűntették az egyházmegyéket és két egyházkör alakult ki: az északi és a déli. Ez a lépés az egyház mozgásterét jelentősen korlátozta. 2000-ben kialakult és létrejött a Dunántúli Egyházkerület, mely azt jelentette, hogy a régi dunántúli evangélikusok egy egyházkerületbe kerültek és már tíz éve saját programjukat szervezik és valósíthatják meg.
- A Pápai Evangélikus Egyházközség, ahol élünk, nagy múltú, értékes, kiemelkedő gyülekezet. Ha szórványban is, de gyülekezeteiben él a magyarországi evangélikus egyház. Az elmúlt negyven évben az urbanizáció hatására a gyülekezetek nagy része városba került, Enyingi Török Bálint, Thurzó Elek munkálkodásának köszönhetően pedig rendkívül sok, köztük a pápai evangélikus gyülekezet is kialakulhatott.
Az evangélikus esperes előadása során külön kitért az egyházvezetés által idén elindított stratégiai programra is. A programhoz kapcsolódón már elkezdődött az 1500 fős mintából készült statisztikai adatok mérése, tanulmányozása, melyet dr. Fábry György készített. A statisztikákból néhányat kiemelt:
Az evangélikusok 67 %-a nagyon büszke arra, hogy evangélikus és a megkérdezettek 52 %-a az egyház tanításai szerint vallja magát evangélikusnak, hitét 44 % a maga módján éli meg. Vannak mozgásterek a felmérés kapcsán, hiszen ennek a publikálása folyamatban van. Az esperes szerint a statisztikák arra hívják fel a figyelmet, hogy másként kell szervezni az egyházi programokat. Mint mondta, bizonyos dolgokban már nem mehetnek abba az irányba, amerre eddig tartottak. Érdekességként emelte ki, hogy a megkérdezettek 62 %-a nő, 38 %-a férfi volt. Polgárdi Sándor szerint az evangélikus egyházat mindig a nők mentették meg.
Az esperes előadása végén a pápai gyülekezet rövid történetét is összefoglalta, említve a kerület fejlesztési tervét. Végül a hamarosan kezdődő püspökjelölés fontosabb dátumait és eseményeit ismertette a közönséggel. A múlt értékelése nagyon fontos, azért, hogy a jövőnket és szerepünket a jelenben is meg tudjuk határozni-fogalmazott Polgárdi Sándor.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!