Országos Szent Kilenced a papság évében


2010-11-18 19:14:23  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Országos Szent Kilenced a papság évében főképe
Budapestről a Makrovilág Zarándok Iroda szervezésében a kalocsai és a székesfehérvári egyházmegye hívei, valamint budapesti katolikusok érkeztek ma városunkba az Országos Szent Kilenced zarándokút utolsó állomására. A papság évében a szerzetesekért, a papokért, a meglévőkért és az újakért imádkoznak az országban előforduló zarándok- és kegyhelyeken az oltári szentség napján, azaz csütörtökönként.
A zarándoklat az ország határain túl ível, a célja, hogy körbefogja a történelmi Magyarországot. Pápa katolikus múltja, az Esterházy család katolikus hite és történelmi vonatkozásai, valamint Szent István első vértanúnk emléke miatt lett a zarándoklat utolsó állomása. A Szent Kilenced eddigi állomásai a következők voltak: Debrecen, Újtelek, Izsák, Kolontár, Mezőkövesd, Novaj, Kunszentmárton, Tihany, Balatonfüred, Ipolyszakállas, Bény, Rábakethely, Magyarföld, Balatonkeresztúr és Győr.
Jövőre a családok éve lesz, a zarándokok a szentcsalád plébániákat keresik majd fel, s azért végeznek imádságokat, ami a legfontosabb: a család - tudtuk meg Buzásné Patyi Judittól, a pápai gyülekezet tagjától.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!