Az új önkormányzat első ülése


2010-11-12 15:22:57  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Az új önkormányzat első ülése főképe
Ülésezett ma délelőtt Pápa Város Önkormányzatának képviselőtestülete, mely 14 fővel határozatképes volt. Nyolc napirendi pontról döntöttek a képviselők, az ülés előtt a tagnap megválasztott bizottságok is megtárgyalták, hogy javasolják-e az előterjesztések elfogadását.  
Pápa város egészségügyi alapellátási körzeteiről szóló önkormányzati rendelet módosításáról szavaztak első napirendi pontban a képviselők, majd ezt követően a Pápa Helyi Építési Szabályzatáról szóló rendelet módosításáról döntöttek.
Pápa Város Önkormányzata képviselő testületének 46/2010. (III.04.) határozatában foglalt településfejlesztési döntés alapján módosították a Pápa, Vajda Péter lakótelep bővítés szabályozási tervét. A módosítás a Fenyves utca egy részén apartman-ház létesítését és két újabb lakótelek kialakítását teszi lehetővé, garázssor és parkoló részek kiépítésével. Az állami főépítész záró véleményezésében a rendeletbe foglalt módosításokkal egyetértett és a jóváhagyást javasolta. A módosításokat a testület egyhangúlag megszavazta.
Ezt követően a Belváros közlekedéséről szóló rendelet módosításáról döntöttek a képviselők.
A Belváros rekonstrukcióját követően a Fő téren megszüntetett fizető parkolók pótlására az Árok utcában, az Ady sétány Tókert utcától délkeleti irányban fekvő részén új, „A” zónás parkolót alakítanak ki. A Pálos tér, Csáky utca és az Ady sétány meglévő „B” zónás övezete „A” zónás övezetté alakul a tervezet szerint. A volt Tiszti klub helyén megüresedett területen „B” zónás parkoló övezet lesz, a Fő tér Nagytemplom előtti része a tér rekonstrukció kivitelezésének előre haladtával várhatóan április 1-től behajtási korlátozás alá eső területté válik. A felszabaduló parkoló óra felhasználásával ettől az időponttól kezdve a Korvin utcán a Kuruc utcáig „A” zónás parkoló lesz.
A Belváros forgalma a díjtételek 2010. évi emelkedése ellenére számottevően nem csökkent, a belvárosi fizető parkolók továbbra is zsúfoltak a díjköteles időszakban, annak ellenére, hogy a Belvároshoz közel jelentős számú ingyenes parkoló is rendelkezésre áll.
A Bástya utcán, a várkerti nagyparkolóban, a régi uszoda helyén és a volt Hermann ház helyén a kialakított ideiglenes parkolókban összesen 365 db személygépkocsi számára biztosít a város térítésmentes parkolási lehetőséget. Ezekből a parkolókból a belváros 5 perces sétával elérhető.
A díjemelést az is indokolja, hogy a parkoló órák elhasználódnak, így karbantartásuk egyre nagyobb anyagi terhet ró a kezelést végző Városgondnokságra, több esetben cserére van szükség. A módosítást 13 igen és egy nem szavazattal elfogadták a képviselők.
Erőss Bulcsú, a Jobbik Magyarországért Mozgalom képviselője nem szavazta meg a módosítást, a magas árakra hivatkozva. A Belváros behajtási tilalmához pedig hozzáfűzte személyes tapasztalatait „egy mozgássérült kártyát használó hatvan milliós Mercedes gépjármű tulajdonos” parkolási szokásairól.
Negyedik napirendi pontban az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló rendeletet módosították, 14 igen szavazattal. Ezt követően a temetőkről és a temetkezésekről szóló rendeletet módosították a képviselők. Az Alsóváros temetőt fenntartó MÉKI-R Kft. kérte a képviselő testületet, hogy a temetői szolgáltatás színvonalának további szinten tartása érdekében a rendelet-tervezet szerinti díjemeléshez járuljon hozzá. A szolgáltatással összefüggő fenntartási-üzemeltetési költségek fokozatosan emelkednek. A temetők rendjéről szóló önkormányzati rendeletben foglalt szolgáltatások színvonalának fenntartása érdekében indokolt a szolgáltatás díjainak üzemeltető kérése szerinti, rendelettervezetben foglalt emelése, biztosítva ezzel a díjak reálértékének megtartását. A díjemelési javaslat készítése során a szolgáltató figyelembe vette a ténylegesen felmerülő költségeket. A szolgáltató már 2009-ben is kérte, hogy az urnafülke díját az új kolumbáriumok építése miatt felmerült tényleges költségeket (22.000 Ft/urnafülke) figyelembe véve állapítsa meg a képviselő testület. A 2010. évi rendelet-tervezet tárgyalásakor a képviselő testület elfogadta az előterjesztett indítványt, melyben a tényleges költséget finanszírozó díjat a lakosság teherviselését figyelembe véve 2012. évre javasolják elérni.  Erőss Bulcsú a napirendi pont kapcsán arra kérte az ülésen jelen lévő Kft. vezetőjét, ha már a város emeli a díjakat, akkor nagyobb biztonság legyen a temetőkben. Pingiczer Sándor a Magyar Szocialista Párt képviselője pedig a jegyzőt kérte arra, hogy a jövőben ne adjon ki engedélyt az édességárusoknak Mindenszentekkor a temető főbejáratához kitelepülni.
Hatodik pontban a képviselők ellenszavazat nélkül elfogadták a 2011. évi pénzügyi ellenőrzési munkaterv módosítását, majd hetedik napirend alatt a Várkertfürdő gyógyászati tevékenységéről és a fejlesztésekről szóló beszámolót fogadták el ellenszavazat nélkül a képviselők. A beruházás eredményeként olyan járó- és fekvőbetegek ellátására is alkalmas korszerű gyógyászati központ alakul ki a Várkertfürdő területén, amely kialakításának és szolgáltatásainak a minőségében okkal remélhet a mait messze felülmúló betegforgalmat. A szolgáltatások köre a maihoz képest kiszélesedik, a fogászati ellátás beemelésével újabb szakterület válik a szolgáltatások részévé. A központ a tervek szerint 2012. január 1-től fogadhat betegeket.
Végül a vegyes ügyekben többek között határoztak a húsipari termékgyártó szakmában tanulók számára a 2011/2012. tanévtől bevezetendő ösztöndíjrendszer feltételeiről, Pápa Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye alapító okiratának illetve a Bóbita Bölcsőde alapító okiratának módosításáról is. Döntöttek továbbá a Pápai Szakképzés-szervezési Társulásba az új tagok delegálásáról, a Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti Szakrendelő térítési díj ellenében igénybe vehető egyes egészségügyi szolgáltatásainak térítési díjáról szóló Szabályzatának módosításáról és kijelölték a schwetzingeni karácsonyi vásárra Pápa város képviseletében utazó delegáció tagjait,majd szavaztak a kisebbségi önkormányzatokkal kötendő pénzügyi megállapodásokról.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!