Két és fél kilométer új kerékpárút épül


2010-11-11 19:50:52  | cikk: HuHa  | fotó: Babos Petra  | 


Két és fél kilométer új kerékpárút épül főképe
Két helyszínen is zajlanak a kerékpárút építési munkálatok városunkban. A közlekedési infrastruktúra ezen részének fejlesztéséhez közel 148 millió Ft Európai Uniós forrást nyert el az önkormányzat „A pápai kerékpárút hálózat fejlesztése” című projektjével. A támogatás intenzitása 90 százalékos, a beruházás teljes költségvetése meghaladja 164 millió Ft-ot.  A kerékpárút hálózat fejlesztése három helyszínt érint, ebből két helyen már folynak a munkák. Így hamarosan a Gróf út - Várkert út sarkától egészen a Téglagyári útig – a város e szakaszán is - kerékpárúton közlekedhetnek a biciklisek. A másik munka alá vett terület az Igal lakótelepnél van, itt mintegy 90 m hosszan toldják meg a meglévő kerékpárutat, a régi 83-as fűúton pedig padkaburkolással alakítanak ki leállósávot mindkét oldalon, s ez lesz a biciklisek közlekedési helye is.
-A harmadik helyszín a beruházás keretében Tapolcafő belterületén lesz, ennek a kivitelezési munkálatai jövőre kezdődnek majd meg – mondta el érdeklődésünkre Németh Tamás műszaki osztályvezető, hozzátéve – a mostani fejlesztés egy kerékpárút hálózat része, melynek célja a korábban kiépült kerékpárutak hiányzó kapcsolatainak biztosítása. A hálózatnak már voltak eddig is hosszabb szakaszai, a mostani fejlesztéssel azonban Tapolcafőtől egészen a Téglagyári útig, illetve azon túl a Kálváriáig, sőt akár a laktanyáig is biztonságosan el lehet majd jutni kerékpárral. A fejlesztés érinti a Várkertfürdőt is, hiszen a Várkert úti kerékpárút arra is leágazik majd és egy következő ütemben a Vajda lakótelep irányába is tervezik kiépíteni a bicikliutat, a stadion és a Gróf úti házsor között. A jelenlegi fejlesztéssel több, mint 2,5 km-rel nő a város kerékpárútjainak hossza és megközelíti a 11 km-t, s folyamatos biztonságos kerékpáros közlekedést tesz lehetővé. Az osztályvezető elmondta, a projekt célja a veszélyesebb, nagy forgalmú útszakaszok biztonságosabbá tétele, az indokolatlan gépjármű-kerékpáros kereszteződések megszüntetése, a forgalmak szétválasztása. A projekt további fontos célkitűzései, hogy vonzóbbá tegyék a várost a kerékpáros közlekedésre, a biciklivel közlekedők számának növekedésével elősegítsék a környezettudatos életmód kialakítását és csökkentsék a környezetszennyezést.
-A Várkert úton jó ütemben haladnak a munkálatok, várhatóan - az eredeti kiírás szerint - november végére elkészül a beruházás. A Pápakovácsi kereszteződéstől a régi 83-ason folyó munkák is megfelelő ütemben folynak, ott már a hónap vége előtt végeznek a kivitelezők – tájékoztatott Németh Tamás. A Várkertfürdőig futó útszakasz építését a szálloda építésének megkezdésével hangolják össze, ez a tervek szerint a jövő év elején készül el és jövőre zajlik majd Tapolcafő belterületén is az építkezés.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!