Lombard Pápa: Remek szereplés, kevesebb néző


2010-11-11 16:22:11  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Lombard Pápa: Remek szereplés, kevesebb néző főképe
Véber György csapata az NB I 13. fordulójának szombatján a dobogó harmadik fokán "éjszakázott". A klub történetében két alkalommal fordult elő hasonlóan jó szereplés, 2004-ben a 6. fordulót követően a tabella élén zárt a csapat. A tavalyi idényben a pápaiak hasonló bravúrt értek el, akkor a 9. fordulót követően a harmadik helyen álltak. Az nb1.hu Szemán György klubigazgatót faggatta az eddig eltelt időszakról.
- A szezon előtt bíztunk a jó szereplésben, mert úgy éreztük, hogy a tavalyi csapatunkat megerősítettük. Célunk az előrelépés volt, de nem gondoltuk volna, hogy a dobogóért harcolunk majd. A középmezőny elejére szerettünk volna odaérni, ezt jelen pillanatban túlszárnyaljuk. A klubvezetés nagyon boldog, hogy ilyen eredményes tud lenni a csapat. Nem vagyunk telhetetlenek, de borzasztóan fáj a Kaposvár otthonában elveszített három pont, azzal az esetleges győzelemmel szinte már a csoda kategóriát valósítottuk volna meg. Úgy érezzük, hogy a csapat a teljesítőképességének a csúcsközelében van. Nyilván nem álmodozunk még merészebb dolgokról, de reméljük, hogy tavasszal sikerül legalább ilyen jól teljesíteni, és a dobogó közelében zárunk majd. Az egyre jobb szereplés ellenére számunkra érdekes módon alakul a nézőtéri statisztika. A tavalyi mérkőzéseinkhez képest kevesebben látogatnak ki, ami azért érthetetlen, mert a hazai találkozóinkon igazán látványos, közönségszórakoztató játékot produkál a csapat. Jó példa erre, hogy a szurkolók a Videoton elleni kettő egyes vereséget követően is állva tapsolták meg a játékosokat.
Véber csapata pénteken az MTK-hoz látogat, majd november 20-án a Ferencvárost fogadja a Perutz stadionban.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!