Rómer Flóris, a Bakony írója nyomában


2010-11-09 19:34:02  | cikk: mo  | 


Rómer Flóris, a Bakony írója nyomában főképe
Egy tudós bencés szerzetes 1859 őszén nyakába vette tarisznyáját és elindult a Bakonyba, hogy mint írja: „Midőn a mult évi szünnapok alatt tett utazásom tanulmányai eredményének, közzétételére magamat elhatároztam, sem alaposságot fitogtató szőrszálhasogatókra, sem elkényeztetett – egyedül regényekben gyönyörködő – közönségre nem számítottam. A honismertetés ezen, eddig járatlan, terén kalauz nélkül indulva, magamnak mintegy utat törve, szerzett tapasztalatimmal másokat hasznosan mulatni, és mulatva tanítni volt főcélom.” A tudós bencés szerzetes, Rómer Flóris 1859 augusztusában végigjárta a Bakonyt és elkészítette első tudományos leírását: A Bakony. Természetrajzi és régészeti vázlatok címmel. A Bakonyalja Barátai (BAB) Egyesület az első kiadás 150. évfordulóján reprint kiadással emlékezik az íróra. A mai könyvbemutató már a harmadik, volt egy Veszprémben és egy Győrben. Czibula György, az egyesület ügyviője összefoglalta Rómer Flóris kötetének keletkezési körülményeit, majd elmondta, a reprint kiadással céljuk az volt, hogy közelebb hozzák a Bakony természeti kincseit az olvasókhoz, s népszerűsítsék a közelünkben fellelhető értékeket. A kötetet a BAB Egyesület adta ki, a nyomdai megjelenést a Jókai Mór Városi Könyvtár biztosította.
A könyvbemutatót Szabó Béla EFIAP fotóművész diavetítése kísérte. Szabó Béla olvasva Rómer Flóris könyvét elhatározta, végigjárja azt az utat, amit egykoron az író a Bakonyban tett. A fotográfus úgy fogalmazott, célja, hogy a mai ember, a XXI. századi fotóművész szemével mutassa meg azt, amit most lehet látni a Bakonyban. Szabó Béla 2008 ősze óta járja a bakonyi erdőket, rója a Bakony településeit, tájait, ösvényeit. Élményeiből készített látlelet, melynek egy szeletét a mai könyvbemutatón osztotta meg közönségével. A fotográfus tervei között szerepel egy album megjelentetése, melyben fotóit Rómer Flóris írásaival egészítené ki.
A BAB Egyesület e könyv reprint kiadásával nem fejezte be küldetését. A folytatásban Rómer Flóris születésének 200. évfordulójára készülnek. 2015-ben konferenciákat, vándorkiállításokat, bakonyi emléktúrákat és számos megemlékezést szerveznek a XIX. századi polihisztor, tudós-tanár tiszteletére.  


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!