Nagyon értékes siker a megyei kosárrangadón


2010-11-07 21:47:52  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: Haraszti Gábor  | 


Nagyon értékes siker a megyei kosárrangadón főképe

Bármely sportágról is legyen szó egy Pápa – Veszprém mérkőzés mindig és mindenhol rangadónak számít. E két csapat ma este a kosárlabda bajnokság 7. fordulójában nézett egymással farkasszemet. A Veszprémet eddig csak a Fehérvár tudta megállítani, a pápaiaknak is ment a szekér, négy győzelem mellett csak a Kanizsától szenvedtek vereséget. A veszprémiek kérésének megfelelően három játékvezető fújta a mérkőzést, melyet a vendégek kezdtek jobban, két perc játék után 4-11-nél Vajda József rögtön időt is kért. A kék mezes veszprémiek jó százalékban értékesítették a hármasokat, a negyed felénél 9-18 állt az eredményjelzőn. A végjátékra nagyon elkapták a fonalat a mieink és a remeklő Ács Péterrel a élen előbb két pontra zárkóztunk fel, majd jött ismét Ács, akinek a lehető legjobbkor sült el a keze, 25-24 ide. A negyed végére az előnyt újabb két ponttal sikerült megfejelni (27-24). A második 10 percben kissé megzavarodott a Veszprém, kimaradtak a ziccerek, Jarosevits ráadásul centerben jól teljesített, emellett Feigl is remekül szedte a lepattanókat, Henrik triplájával 52-36-nál vonultak pihenőre a csapatok. A nagyszünet után Szupper Péter percei következtek, az irányító gyors egymásután hét pontot szerzett, majd beszórt egy triplát is (64-49). Szerencsére a mieink a mindig kritikus harmadik negyedben remekül koncentráltak, Szupper ellenállhatatlan volt, a PKC bizakodó előjelekkel várhatta a záró negyedet (73-64). A Veszprém alaposan ráijesztett a pápai drukkerekre, hiszen mindjárt a negyed elején két hármast is dobtak (75-70), a mieink pedig két támadást is pont nélkül fejeztek be. Három perccel a lefújás előtt is teljesen nyílt volt a derbi, Horváth Roland triplája azonban lehűtötte Molnár István együttesének reményeit (81-73), a rendkívül feszült, ugyanakkor magas színvonalú derbin a Pápai KC 86-78 arányban megérdemelten győzte le a játékvezetői hármas által támogatott, ám kétségtelenül remek csapat benyomását keltő megyei riválisát, ennek a négy negyednek minden bizonnyal a bajnokság végkimenetele szempontjából is fontos jelentősége lesz.
Pápai Motax Autó KC – Veszprémi Egyetem 86-78 (27-24, 25-12, 21-28, 13-14)
Vajda József: Igazi rangadó volt, látszott, hogy a Veszprém felkészült belőlünk, de menet közben tudtunk váltani, sőt a védekezésünk is összeállt. Sokat tettünk a győzelemért, megérdemelten nyertünk. A centereinknek faultproblémái lettek a mérkőzés végéhez közeledve, ezért lett szoros az utolsó pár perc. Az örömöm sajnos nem lehet felhőtlen, hiszen ez a csapat ebben az összetételben ma játszott együtt utoljára, Szupper Péter munkahelyi elfoglaltságok miatt nem tud a jövőben rendelkezésünkre állni, Jarosevits Róbert pedig a Falcohoz igazol.
A kosarasok jövő héten a Bonyhád otthonába látogatnak.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!