Dolgozz, hogy legyen pénzed, de ne a fogyasztásra költsd!


2010-11-05 15:30:52  | cikk: Tóth Tamara  | 


Köntös László a Kávéházi beszélgetések- Életünk felülnézetben című református előadássorozat második előadásán a társadalmi szerepvállalás bonyolult témájáról és ehhez kapcsolódóan Kálvin tanainak aktualitásáról, jelenlétéről vagy éppen hiányáról beszélt. Elsőként a világ, a keresztyénség és a keresztyén ember fogalmát próbálta megmagyarázni Kálvin korában, majd próbálta értelmezni ugyanezen kifejezéseket jelen korunkban is. Arra a fő kérdésre kereste a választ, hogy miről szól a keresztyénség, mit jelentett a társadalom szó régen és ma. Mint mondta, Kálvin János a reformáció egyik elindítója mondta ki először azt, hogy az egyház, az legyen egyház, másrészt ő értelmezte először, hogy a világ kárhozandó volta ellenére az embernek szerepet kell vállalnia a társadalomban és a részvétel jelentőségét is leírta. Kálvin fogalmazta meg azt is, hogy az ember, az legyen ember. Megvan az a képessége, hogy kiváljon a természetből, átalakítsa és a kedve szerint formálja azt, s minél magasabb szintre jut, annál bonyolultabb szerkezetek előállítására válik képessé. Kálvin rámutatott arra is tanaiban, hogy a keresztyén ember, az legyen keresztyén ember, de ne úgy valósítsa meg ezt, hogy kivonul a világból, aztán sajnálja önmagát, hanem álljon neki dolgozni, a munka az alapja mindennek. A jegyző előadásában kifejtette, fontos a munka, de ne azért dolgozzon az ember, hogy a pénzéért fogyasszon, hiszen Kálvin a mértékletesség elvét hirdette. Köntös László szerint ez a Kálvin rész, eszme hiányzik ma, hiszen ma is dolgoznak az emberek a pénzért, de túl sokat fogyasztanak feleslegesen.
Az őszi előadássorozat soron következő előadására november 10-én kerül sor, amikor is dr. Vladár Gábor rektor beszél a munkáról és annak következményeiről.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!