Tíz millió forintot gyűjtöttek a reformátusok


2010-10-26 17:21:28  | cikk: mo  | 


A Dunántúli Református Egyházkerület sem tétlenkedett, amikor a devecseri és kolontári vörösiszap-katasztrófa áldozatainak megsegítéséről volt szó. Köntös László, a Pápai Református Gyűjtemények igazgatója elmondta, nem emlékszik ilyen nagy méretű összefogásra akár országos, akár helyi szinten. Megtudtuk, ebben az összefogásban a reformátusok is aktívan részt vettek. Legalább 50 református lelkész ragadott lapátot, húzott gumicsizmát és dolgozott a károk helyreállításában önkéntesen az érintett településeken. E mellett perselypénzes adakozást is hirdettek. A dunántúli református közösségekben összesen több mint tíz millió forint gyűlt össze közadakozásból – közölte az igazgató. Köntös László elmondta azt is, az összeg sorsáról még nem született konkrét döntés, de felmerült a lehetősége, hogy az adományt családi ház vagy lakás vásárlására fordítják. Ez azért is lenne jó ötlet, mivel így az adakozók pontosan nyomon követhetnék felajánlásaik sorsát – fogalmazott Köntös László.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!