Amikor a defenzív futball győz


2009-10-04 11:54:17  | cikk:  | fotó: Babos János  | 


Amikor a defenzív futball győz főképe
Szombat este a Soproni Liga 10. körében a szombathelyi Haladás véget vetett a Lombard Pápa sokak által irigyelt menetelésének. Remek hangulatot teremtett a közel 4500 néző, hazai szempontból viszont igen rosszul kezdődött az összecsapás, ugyanis Lattenstein révén már a 3. percben előny volt a vendégeknél. A meddő hazai mezőnyfölényből nem sikerült egalizálni a találkozót, sőt Oross félfordulatból szerzett góljával kétgólos előnnyel vonulhattak az öltözőbe a vasiak. A második játékrészben az 59. percben jött a szépítő találat Gyömbér részéről, majd a lendületben lévő hazaiak nem sokkal később újabb gólt értek el Bali révén, amit Bede játékvezető les címén az asszisztens intésére nem adott meg. 10 perccel a vége előtt Nagy Sándor szabálytalankodott a büntetőterületen belül, a megítélt 11-est Szűcs óriási bravúrral védte. A találkozót a csereként beállt Rácz döntötte el, két pápai védőt kicselezve a kapu bal sarkába lőtt. Ezzel 3-1-es vendégsiker született. Ezzel a negyedik Lombard vereséggel a csapat a 4. helyről várja a Zalaegerszeg elleni vendégjátékot, a Haladás már a 8.

Véber György: Az első félidőben követtünk el hibákat, amiket a Haladás könyörtelenül kihasznált. Ezen kívül üzenem azoknak, akik megpróbálják tönkretenni a munkánkat, ha belegebednek, akkor sem fognak így kibabrálni velünk még egyszer.

Róth Antal: Minden megszerzett pontra nagyon nagy szükségünk van. Csapatként jól funkcionáltunk a Pápa ellen, a mai támadójátékunk elegendő volt arra, hogy megnyerjük a mérkőzést a magyar futball mostani oroszlánbarlangjában.

Haraszti Gábor


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!