Nem érdemelt vereséget a Bakonyerdő


2010-10-17 21:20:04  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Nem érdemelt vereséget a Bakonyerdő  főképe
Az NB II-es kézilabda bajnokság hatodik fordulójában a Bakonyerdő Pápa hazai környezetben lépett pályára, az ellenfél a SZESE Győr együttese volt. Az eddigi mérkőzések a vendégeknek sikerültek jobban, Pauer Zoltán fiai három győzelem két vereséggel a negyedik helyről várták a kezdő sípszót, míg Poór Tamás gárdája két siker mellett három fiaskót könyvelhetett el, ami a nyolcadik helyhez volt elég. Szép számú nézősereg előtt jól kezdte a meccset a piros mezes hazai alakulat, előbb 3-0-ra, majd 6-2-re is vezettek Kapcsándi Zsolték. Fokozatosan kezdtek azonban belemelegedni a játékba a győriek, olyannyira, hogy 10 perc elteltével ki is egyenlítettek 9-9. Poór mester a 15. percben kapuscserére szánta el magát, Bitait állította a kapuba. A hálóőr jól állta a rohamokat, támadásban azonban voltak problémák, így a 18. percben Nagy Dávid góljával a vendégek átvették a vezetést 10-11. A mérkőzés ezen szakaszában sajnos Fortuna sem fogta a mieink kezét, rendre kifele pattant a kapufáról a laszti. Az első játékrész hajrájára állandósult a két-háromgólos különbség, de Bitai kapus jól kapta el a fonalat, így az ő védéseinek volt köszönhető, hogy a sok kimaradt lehetőség nem bosszulta meg magát, 15-16-os állásnál vonultak pihenőre a csapatok. A második félidő vendéggóllal indult ugyan, de úgy tűnt, a félidei pápai fejmosás megtette a hatását, Kondor góljával ugyanis kiegyenlített a Bakonyerdő. Óriási izgalmak közepette fej-fej mellett haladt a két gárda, három perccel a lefújás előtt még bármelyik együttes a maga javára fordíthatta volna a találkozót, 28-30-nál Takács Norbert azonban két ziccert is elrontott, így a győriek elvitték a győztesnek járó két pontot.

Bakonyerdő Pápa – SZESE Győr 28-30 (15-16)

Poór Tamás: Legalább a döntetlent megérdemeltük volna, a gyenge helyzetkihasználást és a kimaradt hétmétereseket okolhatjuk a vereségért. A hozzáállással elégedett vagyok, jól küzdöttünk, végig partiban voltunk a Győri ETO-ból visszajátszó játékosokkal szemben. Nagyon hiányzott a pályáról a sérült Takács Balázs, ha ő is hadra fogható lett volna, biztos vagyok benne, hogy nem ilyen eredmény születik.
Poór Tamásék jövő héten a Veszprémi Egyetemhez látogatnak.

Pápai gólszerzők:
Szabó Tamás 9
Reizinger Szabolcs 9
Kapcsándi Zsolt 4
Takács Norbert, Sarus Ferenc, Róth Gábor, Lakos Csaba, Kondor János, Bors Patrik 1
A Bakonyerdőhöz kapcsolódó hír továbbá, hogy a fiúk október 20-án jótékonysági mérkőzést játszanak a Devecseri Kristályvölgyi SE-vel, az 500 forintos belépőjegyekből befolyó összeggel a felek a devecseri és kolontári vörösiszap katasztrófa áldozatait szeretnék segíteni. A kezdési időpont 19 óra.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!