Hasznos és érdekes-tehetséggondozó szakkör hatodikosoknak a Petőfiben


2010-10-16 17:55:02  | cikk: Babos Petra  | 


Hasznos és érdekes-tehetséggondozó szakkör hatodikosoknak a Petőfiben főképe

Az idén első ízben rendezi meg a pápai Petőfi Sándor Gimnázium hatodikosoknak a tehetséggondozó szakkört kéthetente szombaton 10 és 12 óra között az iskolában. A foglalkozásra bárki jelentkezhet térítésmentesen.
- Ez a szakkör egy 12 alakalomból álló foglalkozás, melyben a matematika az egyetlen állandó tantárgy, ezen kívül lesznek természettudományi tantárgyak és magyar irodalom is. Ezek azok a tárgyak, amelyet a felvételikor pontszámban hoznak a tanulók. Kémia óráik még nincsenek hatodik osztályban, ezért bepillantást nyerhetnek a diákok a kísérletezés rejtelmeibe, földrajzból pedig a térképkészítéssel ismerkednek meg.
A foglalkozások hasznosak, mert belekóstolhatnak a középiskolai tananyagba és érdekesek, mert tanáraink nem a megszokott módon tartanak órákat. A mai alkalmon matematika és magyar órára ülhettek be az érdeklődők.
A szakkör vége áprilisban lesz, amikor egy záró vetélkedővel ér véget a tehetséggondozó foglalkozás- mondta el Huszár Endre igazgató.

A szervezők szeretettel várnak minden hatodik osztályos tanulót a szakkörökre.


A foglalkozások tervezett időpontjai és témái:
2010. október 16. 10:00-12:00  matematika, magyar
2010. október 30. 10:00-12:00  matematika, informatika
2010. november 13.10:00-12:00  matematika, magyar
2010. november 27.10:00-12:00  matematika, technika/fizika
2010. december 11.10:00-12:00  matematika, magyar
2011. január 15.  10:00-12:00  matematika, kémia
2011. január 29.  10:00-12:00  matematika, magyar
2011. február 12. 10:00-12:00  matematika, biológia
2011. február 26. 10:00-12:00  matematika, magyar
2011. március 19. 10:00-12:00  matematika, földrajz
2011. április 2.  10:00-12:00  matematika, magyar
2011. április 16. 10:00-12:00  záró vetélkedő


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!