Veszélyhelyzetet hirdettek három megyében (Fotókkal frissítve)


2010-10-05 18:11:22  | cikk: mo  | fotó: Gulyás Attila  | 


Veszélyhelyzetet hirdettek három megyében (Fotókkal frissítve) főképe

Tegnap délután Devecser mintegy 230 házát és 19 utcáját valamint Kolontár és Somlóvásárhely település egyes részeit öntötte el az Ajka közelében lévő timföldgyárból származó vörösiszap, miután átszakadt a gyár zagytározójának egyik gátja. A tározóból közel egymillió köbméter veszélyes, maró hatású vörösiszap ömlött a településekre. A lúgos anyag több méteres magasságban állt több városrészen, házakba tört be, utakat, kerteket, szántóföldeket öntött el. Az MTI információi szerint a katasztrófának négy halottja van és több mint száz sérültet szállítottak az ajkai és a győri kórházakba.

A kárelhárítás folyamatosan zajlik. A mentésben pápai tűzoltók is közreműködnek. A sérültek ellátásban a Pápai Mentőállomás 3 egysége vesz részt. Kürti József mentőállomásvezető a katasztrófa sújtotta területek kapcsán úgy fogalmazott, soha nem tapasztalt állapotokkal találták szemben magukat.

Domonkos Miklós reptérparancsnok arról számolt be, a Pápa Bázisrepülőtérre települt szolnoki kutatómentő helikopterek is a helyszínen dolgoznak, a budapesti kórházba szállítják a sérülteket. A pápai repülőtér feladata, hogy biztosítsa a helikopterek fel-és leszállását.

A katasztrófa a térség vízbázisait nem érintette. Lukáts Endre, a Pápai Vízmű Zrt. vezérigazgatója arról tájékoztatott, a probléma a pápai vízbázis védőterületén kívül van, közvetlenül nem veszélyezteti az ivóvíz minőségét.

A tragédia kapcsán a Fidesz Ifjúsági Tagozata és a dr. Vörös Ibolya, a Gróf Esterházy Kórház főigazgatója közös sajtótájékoztatóján elhangzott: a pápai kórházba eddig nem szállítottak sérültet, de fel vannak készülve a betegek fogadására. Dr. Vörös Ibolya azt közölte, a vörösiszap égési és maró jellegű sérüléseket okoz, bőrrel érintkezve, szembe jutva komoly károsodást eredményez.

Dr. Trosits Bernadett, a Fidesz Ifjúsági Tagozatának megyei elnöke hozzátette, a kormány minden létező segítséget megad az ajkai térségben kialakult ökológiai katasztrófa felszámolásához. A Fidesz pápai csoportja adománygyűjtést szervez. Értesüléseik szerint elsősorban a lábbelik szennyeződnek a területen, melyeket megtisztítani nem érdemes, mivel a nehézfémek nem távolíthatók el a cipőkből, így azok a későbbiekben is okozhatnak egészségkárosodást – tette hozzá a kórház főigazgatója.
Trosits Bernadett ezért arra hívta fel az adományozók figyelmét, hogy holnaptól jó minőségű gyermek-és felnőtt cipők gyűjtésébe kezdenek. A felajánlásokat a Pápai Fidesz Irodában (Fő u. 19.) fogadják ezen a héten, hétköznap 10:00-18:00 óra között és szombaton 9:00-12:00 óráig. Az összegyűjtött adományokat már a jövő hét elején eljuttatnák a rászorultak számára.

Kapcsolódó cikkek:


Képek:

Mi az a vörösiszap?
A vörösiszap a timföldgyártás mellékterméke. Az alumíniumgyártáshoz használt bauxitot porrá őrlik, majd magas hőmérsékleten és nyomáson erős lúggal (nátrium-hidroxiddal, más néven marónátron vagy nátronlúg) reagáltatják. A bauxitból így kioldódnak az alumíniumvegyületek, amelyekből alumínium-oxidot, azaz timföldet készítenek. Az aluminátlúgot ülepítéssel és szűréssel szétválasztják a fel nem oldott, nagy vastartalmú maradéktól, a vörösiszaptól. Egy tonna timföld előállításakor 1,5-2 tonna vörösiszap keletkezik. A vörösiszapot alaposan átmossák, és igyekeznek visszanyerni belőle a lúg jelentős részét, amelyet a folyamatban újra felhasználnak. A vörösiszapban lévő szilárd anyag azonban így is erősen lúgos állapotban kerülhet a tározókba.

Mit tartalmaz a vörösiszap?
A vörösiszap összetételét a kibányászott bauxit tulajdonságai és a kezelés során keletkező, illetve hozzáadott anyagok határozzák meg. Az ajkai vörösiszap 40-45 százalék vas-oxidot tartalmaz, emellett egyéb fémvegyületeket  is: 10-15 százalék alumínium-oxidot, 10-15 százalék szilícium-dioxidot, 6-10 százalék kalcium-oxidot, 4-5 százalék titándioxidot és 5-6 százalék kötött nátront. Ezek nem ártalmas anyagok. Ugyan emellett lehetnek benne toxikus fémek (például ólom vagy cink is), de ezek talajba jutó koncentrációja a határértékek alatt van. A vörösiszap tehát nem fémtartalma, hanem leginkább erős lúgos kémhatása miatt lehet veszélyes.

Miért éget a vörösiszap?
A vörösiszap, illetve a benne vagy a tetején lévő víz nátrium-hidroxidot, azaz marónátront tartalmaz. A tározókban általában 11-13 pH-értékű, tehát erősen maró hatású hulladék van (összehasonlításul: a tömény hipó pH-ja 12). A lúg marja a bőrt, súlyosan károsíthatja a szemet, ezért azonnal bő vízzel le kell mosni. Lenyelve súlyosan károsíthatja a nyelőcsövet és a belső szerveket.

(Az összeállítás az ÁNTSZ, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Levegő Munkacsoport anyagain, a Wikipedián, illetve a Kékesi Tamás professzorral, a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karának dékánhelyettesével készített interjún alapszik.)

Forrás: Index.hu

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!