A közművelődés az élethosszig tartó tanulás szolgálatában


2009-10-02 11:47:40  | cikk:  | fotó: Tóth Tamara  | 


A közművelődés az élethosszig tartó tanulás szolgálatában főképe
Csütörtökön délután fél kettőkor – Ujhelyi Istvánnak, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkárának részvételével - tartották a Jókai Mór Művelődési Központ (továbbiakban: JMK) Tudás-Szín-Tér: Közművelődés a közoktatásért című nyertes pályázatának a sajtótájékoztatóját. A JMK februárban nyújtotta be pályázatát a Társadalmi Megújulás Operatív Program Építő közösségek- közművelődési intézmények az egész életen át tartó tanulásért - A közművelődés a nem formális és informális tanulás szolgálatában című pályázati felhívásra. A pályázat, amely a Tudás – Szín – Tér címet viseli -  sikeresnek ítéltetett és 100 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült.
Veszpréminé Tursányi Valéria, a JMK igazgatója, projektgazda köszöntötte a résztvevőket. A projekt bemutatásán részt vett Ujhelyi István, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára is, aki beszédében elmondta, jó helyre, jó intézménybe és jó kezekbe került a pénz.
- Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) keretein belül Veszprém megyében 575 pályázat mintegy 31 milliárd forint támogatásban részesült eddig. Az ÚMFT-n belül 650 milliárd forintos forrást biztosítunk a közoktatás fejlesztése számára. Jelenleg 365 oktatási intézmény felújítása zajlik egyidőben - tette hozzá Ujhelyi István.
Ezt követően Áldozó Tamás alpolgármester megköszönte a pályázat előkészítésére fordított sok munkát és azt, hogy 100 millió forinttal gazdagítja az intézmény városunk közművelődését:
- Ritka dolog az, hogy egy intézmény önállóan is ilyen sikereket ér el. A JMK elmúlt két évtizede jól jellemzi a közművelődés változását. Több hozzá hasonló intézménnyel szemben bebizonyította, hogy, megtalálta a helyes fejlődési pályákat, és képes a változó környezethez való folyamatos alkalmazkodásra. 
Az önkormányzatok felelőssége a már elnyert és megkezdett projektekben többek között az, hogy a sok sikeres, párhuzamosan megvalósuló pályázat találja meg egymással a kapcsolatot, épüljenek ezek egymásra, erősítse egyik a másik pozitív hatásait - fűzte hozzá az alpolgármester.
Végül Tompa Péterné Tóth Katalin projektmenedzser prezentáció keretében mutatta be a projektet.

Tóth Tamara

Képek:

Amit a TUDÁS-SZÍN-TÉR projektről tudni lehet

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Közművelődési Stratégiája fogalmazza meg, hogy a közművelődés kulcsszerepet játszik az egész életen át tartó tanulás területén. A mai Magyarország társadalmi viszonyai között a gyerekek jelentős részének kevés az esélye, hogy a kultúrát örömforrásnak, hasznos segítőtársnak, a teljes élet részének élje meg. A projekt célja a minőségi oktatás és hozzáférés széleskörű biztosítása, a szociokulturális szolgáltatások fejlesztése az esélyegyenlőtlenségek csökkentése érdekében. A projekten belül megvalósul a Jókai Mór Művelődési Központ (továbbiakban: JMK) szakembereinek a humánerőforrás fejlesztése, melynek keretein belül tíz fő alapszintű angol nyelvtanfolyamot végez el és 1 fő felnőttképzési konzulensi, 2 fő minőségirányítási képzésen vesz részt. Tartalmazza az oktatást kiegészítő, iskolarendszeren kívüli programok támogatását. A digitális illetve a nyelvi kompetenciák fejlesztésének célja a hátrányos helyzetű csoportok bekapcsolása az életen át tartó tanulás folyamatába és digitális és a nyelvi kompetenciáik fejlesztése. Cél még a Pápai kistérség népesség-megtartó képességének erősítése is. Ezen belül kompetenciafejlesztő és prevenciós programok, mint a Szülők iskolája és a Jó, ha tudod életvezetési programok valósulnak meg. Tanfolyamok indulnak: angol és lovári nyelv és számítógépes tanfolyamok. A projekt közvetlen célcsoportjai a 43 óvoda, 22 általános iskola, 5 középiskola, a Pápai kistérség hátrányos helyzetű csoportjai, GYES-en, GYED-en lévők, munkanélküliek, tartósan inaktívak, megváltozott munkaképességűek, fogyatékkal élő emberek, nagycsaládos anyák, közvetett célcsoport pedig a pedagógusok, a szülők, és a hátrányos helyzetűek családtagjai. Az oktatást kiegészítő, iskolarendszeren kívüli programok területei: a színházi nevelés, vizuális kultúra, zenei nevelés, hagyományápolás, egészségvédelem, környezetvédelem. Hagyományápoló és identitáserősítő cigány programok indulnak: Eszterlánc - kézműves tárgyalkotó tanfolyam, Szívem tudja, lábam járja - gyermek cigány néptánc szakkör indul. A projektben, 21 hónap alatt 47 helyszínen 3933 óra (45 perces tanórai) képzésben, 18220 fő és 120 külső szakmai közreműködő vesz részt.
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!