Élő történelem a Hagyományok Hegyén


2010-09-30 18:58:03  | cikk: mo  | 


Élő történelem a Hagyományok Hegyén főképe
Avar hegy címmel folytatódik a Hagyományok Hegye Egyesület és a JMK által közösen kezdeményezett ún. rendhagyó történelemórák sorozata. A Tudás-Szín-Tér keretében megvalósuló programban résztvevő általános és középiskolások megismerkedhetnek a város avar kori emlékeivel, régészeti értékeivel – tudtuk meg Tóth Kálmántól, a Hagyományok Hegye Egyesület elnökétől. Az elnök hozzátette azt is, a diákoknak szerveződött programsorozat egyfajta előfutára azoknak a céloknak, melyeket az egyesület is kitűzött maga elé. A legfőbb cél pedig nem más, mint hogy - néhány éven belül - az Öreghegyen összeállt egyesület egy történelmi-néprajzi-természetvédelmi központot hozzon létre.
Az újra indult programban a rendhagyó történelemórák 3 elemből épülnek fel. Az elméleti részben átfogó képet kapnak a diákok az avarkori régészeti emlékekről és a történelem vonatkozó fejezeteiről. A folytatásban a korabeli ruházat és fegyverzet elevenedik meg a szemük előtt, majd a harmadik etap azok használatát foglalja össze oly módon, hogy a diákok maguk is kipróbálhassák az íjak, a fokos, a szablya vagy a kard használatát.
A közel 3 órás foglalkozások még egy hétig tartanak, minden alkalommal más-más oktatási intézmény részvételével.

Cikkünket hamarosan fotókkal frissítjük.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!