Megköszönték Urbányi munkáját


2010-09-27 14:19:48  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Megköszönték Urbányi munkáját főképe
A Kecskemét hivatalos honlapján bejelentette, hogy hogy közös megegyezéssel szerződést bontott az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő csapat vezetőedzőjével, Urbányi Istvánnal. „A KTE Labdarúgó Kft., valamint Urbányi István a mai nappal, közös megegyezéssel megszüntette a vezetőedző 2011. június 30-ig érvényes szerződését. A szakember és a KTE többségi tulajdonosa, Rózsa Pál ma délelőtt találkozott azzal a céllal, hogy értékeljék a csapat helyzetét. A beszélgetés végén döntöttek úgy, hogy közös megegyezéssel megszüntetik a vezetőedző szerződését" – olvasható a Kecskeméti TE hivatalos honlapján. Az új szakvezető személye egyelőre nem ismert. A Kecskemét egyelőre nagyon eredménytelen ebben az idényben: csak az újonc Szolnok ellen tudott győzni (4–2), emellett hatszor vereséget szenvedett, múlt héten a Lombard Pápa 4-1-re ütötte ki a lila-fehéreket, a hétvégén pedig a Paks ellen kaptak ki, így az utolsó előtti helyen állnak a bajnokságban.
(nso.hu)

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!