Már hatéves a Várkertfürdő


2009-08-10 19:55:43  | cikk:  | fotó: Babos Petra, Tóth Ta  | 


Már hatéves a Várkertfürdő főképe
2009. augusztus 8-án, szombaton ünnepelte 6. születésnapját a Várkertfürdő. 6ártalan volt a jókedv és 6almas a torta és hétágra sütött a nap. A programokról Vándor Ottóné beszélt.

Délelőtt 10:30-kor a várpalotai Black Diamond 2 csoportjától láthattunk show time és mazsorettes programnyitást. 11 órától a RoBál-dobál Team mókás zsonglőrműsora kezdődött, a háromtagú csapat délután is visszatért a gyerekek nagy örömére és egész nap ki lehetett próbálni a zsonglőrködés művészetét, nehézségeit a színpad mögött. 14 órakor a víz és a mozgás együttes élményében részesültek, akik kipróbálták a vízitornát a középső élménymedencében. Fellépett még a Pápai Musical Stúdió és szépségversenyt rendeztek a teremtés koronáinak, melyre nagyon szép számmal jelentkeztek. 10 főt díjaztak a strand legjobb pasija címmel, a második és harmadik helyezett1 főre, az első helyezett pedig a paláston, jogaron és koronán kívül nyert egy kényeztető napot a Várkertfürdőben, melyet Kedvesével együtt tölthet el.  A kvízjáték helyes megfejtői kaptak egy-egy szeletet a 6almas tortából és a meteorológusok ígérete is bejött, a rengeteg vendégen felül 30 fokos hőséggel ünnepelte az ég is a Várkertfürdő szülinapját.

Tóth Tamara

Kapcsolódó cikkek:


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!