Változatos foglalkozások péntekenként a Tarczyban


2010-09-24 19:39:42  | cikk: mo  | 


Változatos foglalkozások péntekenként a Tarczyban főképe
A Tarczy Lajos Általános Iskola diákönkormányzata az idei tanévben is elindította délutáni szabadidős foglalkozásait felső tagozatos tanulói számára. A pénteken 14-16 óráig zajló változatos foglalkozásokra az intézmény mindkét épületéből érkeznek tanulók. Ma délután közel 50 gyerek vett részt az alkalmon, melyen ezúttal egyeseknek focibajnokságot, másoknak pedig kézműves foglalkozást szerveztek. A könyvtárban zajló tevékenységek alkalmával mindig valami hasznos dolgot készíthetnek az érdeklődő gyerekek. A mai alkalommal egy ősi számolóeszközt, abakuszt készítettek saját kezűleg, melyhez rögtön feladatlapokat is kaptak a diákok – fogalmazott a szabadidőszervező, Marosi Diána.
Dudás Szabolcs, a diákönkormányzat vezetője egész évre tervez. Minden héten más-más foglalkozásokat tartanak a gyerekek szórakoztatására, nevelésére. Lesz például sakkbajnokság, malomjáték-készítés, agyagozás, goffrisütés, de adódnak speciális helyzetek is, amikor külső helyszínre kirándulnak például egy biciklitúra alkalmával.
Marosi Diána kérdésünkre elmondta, mivel a kéttannyelvű intézmény diákjainak szól a program, így egyes foglalkozásokra külföldi tanulók is jelentkeztek. A C17-es projektben résztvevő katonák gyermekei érdeklődtek például a sakkbajnokság, az agyagtárgyak készítése és a goffrisütés iránt.  
A szabadidőszervező hozzátette, karácsony előtt várhatóan összetettebb lesz a foglalkozás, akkor kitelepülnek az aulába és több kézműves technikát kipróbálnak egyszerre.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!