Népszerűek vagyunk a turisták körében


2010-09-23 14:55:21  | cikk: mo  | fotó: Horváth Géza  | 


Népszerűek vagyunk a turisták körében főképe
A válság ellenére kiemelkedő eredményeket ért el Pápa városa a 2009. évi vendégéjszakák tekintetében – tájékoztatott dr. Áldozó Tamás alpolgármester. 2009-ben ugyanis a Pápán eltöltött vendégéjszakák száma megközelítette az 50000-et. A statisztikák megmutatták azt is, hogy 2009-ben augusztus hónapig összesen 35213 vendégéjszakát regisztráltak, 2010-ben pedig ugyanezen időszak alatt 31085 vendégéjszakát tartanak számon.

Áldozó Tamás szerint tavaly egy rendkívüli esemény volt Pápán, amely nagymértékben befolyásolta a turisztikai eredményeket, a nyári Honda Goldwing Motoros Találkozó, amely több ezer vendégéjszakát hozott a városba. Ha mindezt leszámítjuk, akkor is rendkívüli eredménynek tekinthetjük a tavaly mért adatokat, sőt az idei év vendégéjszakáit illetően - úgy tűnik – a 2010-es adatok csaknem 10 százalékkal maradnak el a tavalyitól. A különbség azonban tovább csökkenhet, hiszen a Magyar Camping és Caravanning Club őszi évadzáró rendezvényére további 250-300 lakóautót várnak, amely szintén emelheti a városban eltöltött vendégéjszakák számát.

Az alpolgármester hozzátette, a húzóerő a kemping és a termálfürdő, valamint ezek szolgáltatásai, élen a gyógyászati lehetőségekkel. De fontos projekt a város turisztikai életében a hamarosan megépülő szálloda, a megújult Fő tér, a Várkertfürdő fejlesztése és a Várkastély rekonstrukciója. De a Fő teret és a Várkastélyt például nem elég megépíteni és felújítani, olyan koncepciót kell kidolgozni azok működtetésére, hogy minél több turistát csalogassanak a városba. Fontos szempont, hogy a turizmusban kell megtermelni azokat a bevételeket, amelyek ezeket a fejlesztéseket fenntartható és megtérülő beruházásokká teszik – fogalmazott Áldozó Tamás.

Ezek a turisztikai adatok azonban nemcsak Pápa imázsát emelik, hanem a városkassza bevételét is. Hiszen a turisztikai ipar fellendülése amellett, hogy munkahelyeket teremt, az ágazat szereplői idegenforgalmi adó, iparűzési és építményadó formájában olyan adót fizetnek meg, amelyek nem a pápaiaktól származnak. Ilyen forrásokból ebben az évben közel 80 millió forint kerül a város kasszájába – hangsúlyozta az alpolgármester.

Áldozó Tamás hozzátette azt is, Pápa már készül a 2011-es Utazás Kiállításra, ahol hangsúlyos elemként szerepel majd a Fő tér megújulása. A 2012-es kiállításon városunk a Várkastély, a kibővített Várkertfürdő, a szálloda, a kemping és a gyógyászat szolgáltatásaival és programjaival rukkolhat elő.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!