Újabb döntetlen az NB III-ban


2010-09-19 22:18:51  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Újabb döntetlen az NB III-ban főképe
A harmadosztályú labdarúgó bajnokság hatodik fordulójában a Lombard II alakulata Csorna együttesét látta vendégül. A múlt heti Hévíz elleni döntetlennek, és a lipótiak zalaegerszegi vereségének köszönhetően az élről várták a pápaiak a 90 percet, a csornaiak a középmezőnyben helyezkedtek el a kezdő sípszót megelőzően. Nagy Mihály a mérkőzés előtt elmondta, hogy a vendégek nagyon szervezetten, erőszakosan védekeznek, és ebből kitűnően kontráznak, a győzelem érdekében több játékostól sokkal jobb egyéni teljesítmény vár. A hazaiak a Kovács, Borsos, Domján, Karácsony, Somogyi, Fűzfa, Perics, Kaszás, Csepregi, Kiss, Palkó összetételben futottak ki a gyepre. Az egész mérkőzést óriási fölényben játszotta a Lombard II, de csak a 75. percben sikerült megszerezni a vezetést Palkó szabadrúgásból szerzett bombagóljával. Ezután Füredi, majd Peric rontott el tiszta ziccert és jött a múlt heti buta koreográfia. Nem sokkal a lefújás előtt Fűzfa szabálytalankodott a kaputól 45 méterre, teljesen feleslegesen. Az ellőtt labdába egy védő belenyúlt és a lecsorgó labdából az ellenfél kiegyenlített. A mérkőzés összképéhez hozzátartozik, hogy az első félidőben a vendégek a hazai védők könnyelműségét kihasználva két kapufát is lőttek, illetve, hogy a második félidő közepén egy vendégvédő a tiszta helyzetben lévő Palkó fejéről látványosan kézzel leütötte a labdát. Azt, hogy ezt a vendégek, hogyan úszhatták meg 11-es és kiállítás nélkül, csak a játékvezető tudhatja.
Nagy Mihály: A vendégektől azt kaptuk, amit vártunk, keményen védekeztek és igyekeztek kontrázni. Nagy fölényben játszottunk végig és simán el kellett volna döntenünk a mérkőzést többször is. Ehelyett a vége előtt két perccel ugyanazt a butaságot követtük el, mint egy hete és ugyanúgy bűnhődtünk érte. A játékvezető kitűnően vezette a mérkőzést, viszont óriásit hibázott a második félidő közepén, de a győzelmünk nem ezen, hanem a saját butaságunkon múlott.

Lombard Pápa II – Csorna 1 – 1 (0-0) G.: Palkó ill. Molnár
Jók: Borsos, Domján, Karácsony, Peric, Fűzfa, Palkó (a mezőny legjobbja)

A forduló további mérkőzései:
Hévíz – Sopron 2-0
MTE 1904 – Kőszeg 4-1
Badacsonytomaj-Tapolca – Celldömölk 3-1
Sárvár - Bük 1-2
Répcelak - Várpalota 4-2
Lipót – Balatonfüred 1-2
Haladás II - ZTE II 0-2

A csoport élmezőnye:
1. ZTE II 15 pont
2. Lombard II 14 pont
3. Hévíz FC 14 pont
4. Sopron 13 pont
5. Lipót 12 pont

A Lombard II jövő héten a Sopron otthonába látogat.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!