A zene az kell, hogy ne vesszünk el, hogy mégse adjuk fel!


2010-09-17 22:10:17  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


A zene az kell, hogy ne vesszünk el, hogy mégse adjuk fel! főképe

Az idén öt éves Pegazus Színház ma tartotta színházi évadzáró és egyben évadnyitó ünnepélyes találkozóját is. A rövid, ám annál színesebb és kedvesebb előadást követően- mely a Valahol Európában musical közismert dalával, a Zene az kell című dallal zárult- a színház igazgatói, Sarkadi Nagy László és Végh Zsolt beszámolót tartottak az elmúlt év adatairól. A 2009/2010-es évadban 27 helyszínen játszottak 9253 bérletes nézőnek. A gyermekelőadások száma 239 volt, a felnőtt pedig 19, összesen 258 alkalommal álltak pódiumra a színészek. A gyermeknézők száma éves viszonylatban meghaladta a 35500 főt, felnőtt nézőinek száma pedig körülbelül 3500 fő volt. Ezen kívül tartottak kézműves játszóházakat 24 alkalommal, különböző próbajátékokat, interaktív játékokat, játszóházakat 8 alkalommal és módszertani foglalkozásokat 50 alkalommal. Így ezekkel együtt az összes nézőszám az elmúlt évadban meghaladta a 43 ezer főt. Nagyrendezvényük a hagyományoknak megfelelően a Pegazus Parádé volt, családi napokat négy alkalommal rendeztek a színházban, három alkalommal pedig ünnepi műsorokkal is készültek.
 – Keresettek és szeretettel vagyunk a megyében és a megyén kívül is. Ez öröm és felelősség egyben, sikerünk mutatói a nézők nyilatkozatai, a tapsok és a mért számok. A bérletes rendszerű előadások nézőinek száma és mértéke mindig megmutatja, hogy mennyire bíznak és mennyire várnak bennünket a következő évben is. Úgy tűnik az idei évben is, hogy számítanak ránk, s hogy megbíznak az itt folyó munkában, ez nagy öröm és boldogság, egyben felelősség a színház számára- mondta Sarkadi Nagy László.
A tervek szerint az előadások nagy részét képező gyermekelőadások terén továbbra is újabb-és újabb képi világra, jó színvonalú nyelvi és irodalmi értékek átadására s érdekes megoldásokra törekszik a Pegazus Színház. Mindezt áthatja a pedagógiai felelősség tudata- emelte ki az ügyvezető igazgató.
 - Az általunk vallott erkölcsi és szakmai értékrend szerinti munka az új évadban is garantáltan jellemezni fogja a társulatunkat, erre törekszünk, emellett próbáltunk megújulni is-tette hozzá Sarkadi Nagy László.
Az új színházi évad kapcsán a személyi változásokról Végh Zsolt igazgató beszélt, a mai napon búcsúztak el távozó kollégáitól és köszöntötték egyben a közönség előtt az újakat is.

 


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!