„Ez a hely egyfajta szószólója lett a város műemlékeinek” – holnap zárul a nyelvi ügyelet


2010-09-14 18:49:40  | cikk: mo  | 


„Ez a hely egyfajta szószólója lett a város műemlékeinek” – holnap zárul a nyelvi ügyelet főképe

Tavaly kísérleti jelleggel, a városba érkező turisták útbaigazítására indították útjára, ma már a város turisztikai marketingjének részévé válhat. Ez nem más, mint az idén két hónapig a Fellner udvarban működő nyelvi ügyelet, amely ebben az évben egy újfajta kommunikációs módszerként is szolgált, hiszen az ötlet megálmodója – Polgár Gabriella – nemcsak segítségükre volt a Pápára érkező turistáknak, hanem aktív lokálpatrióták támogatásával helyben is megmutathatta a város szépségeit. Dani Tamás amatőr fotós 20 éve örökíti meg a pápai nevezetességeket, most közel 150 fotóval járult hozzá a kezdeményezés sikeréhez.

- A turizmusban meg kell keresni az attrakciót. Idén a legfőbb aktualitás, attrakció, amelyre a pápaiak lélegzetvisszafojtva várnak, a város megújulása, a Fő tér rekonstrukciója – hangsúlyozta az ötletadó Polgár Gabriella.

A nyelvi ügyelet elindítója úgy fogalmazott, figyelemreméltó a pápaiak érdeklődése városuk iránt. Éppen ezért kerültek ki – Németh Csaba építész, és Németh Tamás műszaki osztályvezető jóvoltából – a Fő tér és a Várkastély rekonstrukciós tervei.

Polgár Gabriella elmondta, a nyelvi ügyelet ideje alatt számos pápai fordult meg a Fellner udvarban, de voltak az Alföldről, Sárospatakról és Fertődről is, a legtöbb vendég Győrből és Budapestről érkezett a városba. A program szervezője hozzátette, külföldiek is látogatták az ügyelet helyszínét, találkozott olasz, osztrák és – kisebb számban – német turistákkal. 

A mai zárórendezvényen Horváth Gábor zenész gitározott, ahogy ő fogalmazott, zenélt a városáért. A helyszínen Molnár Lajos festőművész és Pásztor Károly fafaragó művész alkotásai is megtekinthetők voltak. Polgár Gabriella kiemelte Horváth Gyula és Varga Tamásné nevét, akik a Kékfestő Múzeum munkatársaiként járultak hozzá a nyelvi ügyelet kiteljesedéséhez.  

 


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!