Interaktív tárlatvezetés az A. Tóth Sándor Galériában


2010-09-14 11:06:20  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Interaktív tárlatvezetés az A. Tóth Sándor Galériában főképe
A Tudás-Szín-Tér projekt keretén belül középiskolás diákok számára interaktív tárlatvezetést szerveznek az A. Tóth Sándor és a Somogyi József Galériába 2010. január és 2011 áprilisa között, melyet Kerpel Péter rajztanár, grafikus és festőművész tart.
A mai alkalomra a Pápai Gazdasági Szakképző Iskola tagintézményének egy osztálya látogatott el az A. Tóth Sándor Galériába. A. Tóth Sándor az egykori Református Kollégium rajztanára, Pápa város festőművésze és bábművésze volt. Munkásságát leginkább reprezentáló festményeket letétbe helyezte a róla elnevezett galériában.
- A sikeres kezdeményezés óta közel 600 tanuló vett részt a tárlatvezetésen. Középiskolás diákok részére, a képzőművészeti alkotások és kiállítások interaktív bemutatása, ismertetése a város két galériájában, a tanórát kiegészítő oktatás céljából. Az óra első felében egy rövid tárlatvezetés, filmvetítés, majd egy teszt kitöltése következik. Ezután a tanulóknak vázlatot kell készíteniük a számukra legjobban tetsző képről, melyre 20 percük van. A legjobb alkotásokból zsűrizést követően kiállítást rendezünk majd- mondta el Kerpel Péter.

Képek:

A.Tóth Sándor:
A. Tóth Sándor (Rimaszombat, 1904. április 7. – Zalaegerszeg, 1980. október 2.)  pápai középiskolai rajztanár, festőművész, bábművész. Művészi stílusa leginkább a kubizmus jegyeit mutatja. 1922 és 1928 között a Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt, majd három évet külföldön, Londonban, Párizsban, Berlinben töltött, portrérajzolásból tartotta fenn magát. Párizsi tanulmányútján ismerkedett meg Blattner Gézával, hatására kezdett érdeklődni a bábművészet iránt, Blattner avantgárd színházának, az Arc en Cielnek is tagja lett. 1932-ben hazatért és a Pápai Református Gimnázium művészettanára lett, ő alakíttatta ki két tanterem egybenyitásával a gimnázium tágas és világos rajztermét (a tanterem ma az ő nevét viseli). Ezenfelül angol, német és francia nyelvet is tanított. A református gimnázium államosítása után, 1952-ben az utódintézményben, a Petőfi Sándor Gimnáziumban folytatta munkáját, itt dolgozott 1967-es nyugdíjba vonulásáig, illetve a Türr István Gimnáziumban is tanított. Tevékenysége nagy hatással volt Pápa művészeti életére. A második világháború után képzőművészeti szabadiskolát nyitott, majd 1949-ben létrehozta és évtizedeken keresztül vezette a Képzőművész Kört, ami a Jókai Művelődési Központ keretei között ma is működik. 1993 óta állandó kiállítása van a pápai Esterházy-kastélyban a nevét viselő galériában, de művei láthatók Magyar Nemzeti Galériában is.
Forrás: internet
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!