Reagált a Jobbik


2010-09-13 20:11:23  | cikk: mo  | 


Ismét nem hagyta szó nélkül a Jobbik Magyarországért Mozgalom Pápai Alapszervezete politikai ellenfelei kijelentéseit. Erőss Bulcsú a ma esti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, szánalmasnak tartja Gőgös Zoltán „jajveszékelését” egy olyan kijelentés kapcsán, amelyet – véleménye szerint – a Fidesz által vezérelt helyi média másként hozott le, mint ahogyan elhangzott. A Jobbik helyi polgármesterjelöltje elmondta, nevetségesnek tartja, hogy a Jobbik kijelentései miatt kezdi védeni a demokratikus polgárokat egy olyan politikus, aki nyolc évig asszisztált az ország kirablásához. Erőss Bulcsú a nemzeti ünnepeken való közös részvétel kapcsán úgy fogalmazott, amíg ő a Jobbik színeiben politizál, addig az MSZP-vel egy levegőt nem fognak szívni.

- Hogyan ünnepelhetnénk 1956-ot például Gőgössel és „elvtársaival” együtt, amikor az MSZP politikusa, Havas Szófia ellenforradalomnak és a csőcselék randalírozásának nevezi a dicsőséges forradalmat? Milyen lelkiismerettel nézhetnék én, jobbikos politikusként a határon túli testvéreim szemébe, ha együtt mutatkoznék az MSZP-és gazemberekkel, amikor ezek 2004-ben megtagadták a határon túliakat? – fogalmazott Erőss.

Orbán Imre a sajtótájékoztatón Áldozó Tamáshoz, a Fidesz helyi elnökéhez írt nyílt levelét olvasta fel, melyben határozottan visszautasította a személyét és pártját ért vádakat. Orbán azt közölte, a Jobbik részéről az utóbbi két évben három alkalommal történt kapcsolatfelvételi kísérlet a Fidesz irányába, sikertelenül. A Jobbik helyi elnöke szerint a Fidesz kerüli a radikális pártot, és minden alkalmat megragad, hogy tagjait, szimpatizánsait „revolverezze”, a város emlékezésein, ünnepein megalázza.

Orbán Imre a személyére vonatkozó kijelentésekkel kapcsolatban úgy fogalmazott, az elhangzottakat Áldozó Tamás magánvéleményének tekinti, s mint ilyet a helyén kezeli. A pápai holokauszt áldozatok vitába történő beemelését azonban övön aluli ütésként értékeli.

- Sokakkal ellentétben én el tudom képzelni, mi történhetett a pápai zsidósággal 1944-1945-ben.[…] Én a ma is létező gázai „koncentrációs tábor” szemüvegén keresztül élem meg a holokausztot! Számomra nem az elhurcolt, megölt áldozatok száma határozza meg a tragédia fokát, én egyetlen ember megkínzását, megölését is tragédiának fogom fel. Legyen az zsidó, palesztin vagy magyar! – olvasható a levélben.

Orbán Imre hozzátette, a Jobbik Magyarország politikai, gazdasági és katonai függetlenségét mindenek fölé helyezi és ebbe nem fér bele a közös jelenlét olyan szervezetekkel, akik ez ellen dolgoznak, például az MSZP, a Hit Gyülekezete vagy a MEASZ. A Jobbik helyi elnöke úgy fogalmazott, ellenzéki pártként kemény kritikát fogalmaznak meg a Fidesszel szemben, mert ez a lehetőségük és a feladatuk. Hozzátette, az önkormányzati választások után Pápán és a megyei közgyűlésben is konstruktív módon fognak politizálni.

 

 


Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!