Épül a puzzle-az MSZP helyi választási programjának következő pontjai: a környezetvédelemi és a szociális rendszer


2010-09-09 22:51:26  | cikk: Tóth Tamara  | 


Grőber Attila, az MSZP Pápai Szervezetének polgármesterjelöltje ma délután sajtótájékoztatón ismertette a helyi választási program következő két pontját, előtte azonban Gőgös Zoltán a napokban megjelent országos sajtóhírekre, a választás kapcsán felmerülő eddig példátlan eseményre reagált: egy hangfelvétel tanúsága szerint rivális jelöltek egymás ellen próbálták uszítani állami közszolgalmi szerveket, konkrétan az Állami Számvevőszéket és az ügyészséget.
Az Állami Számvevőszéket használják fideszes önkormányzati képviselők arra, hogy saját településükön az ellenfeleiket lejárassák az önkormányzati választási kampányban, derült ki a STOP birtokába került hangfelvételből. A kónyi fideszes jelöltek beszélgetéséből kiderül az is, hogy zsarolásra, továbbá botránypolitizálásra is alkalmasak a számvevőszéki vizsgálatok. Az ÁSZ cáfol.
A felvételen Ágoston Tamás, a kónyi önkormányzati választás fideszes jelöltjének hangja hallható, a tanácskozáson néven nevezett és szintén megszólaló hölgy: Marica pedig nem más, mint Németh Marica, Kóny fideszes polgármesterjelöltje. A hangfelvételből kiderül az is, hogy az Állami Számvevőszék eddig független elnökének helyére választott, volt fideszes országgyűlési képviselőnek, Domokos Lászlónak milyen feladatai lennének. A beszélgetésen elhangzottakból arról értesülhetünk, hogy nemcsak Kónyon, hanem az egész országban az ÁSZ- t használnák a Fidesz jelöltjei arra, hogy ellenfeleiket lejárassák, megzsarolják és botrányt keltsenek.
Gőgös Zoltán hangsúlyozta, ez nem helyes, nem mehet el odáig egy hatalmi érdek, hogy független szervezeteket próbál olyan alapon megkörnyékezni, hogy azok a saját pártjukhoz tartoznak. Emellett értékelte a száznapos kormány munkáját.
–Sajnos száz nap kellett ahhoz, hogy belássák, a nemzetközi pénzvilág és az országot finanszírozó hitelező körök őszinte beszédet várnak. Nem lehet, akármennyire is választások lesznek október 3-án, játszani, hogy addig nem állnak elő bizonyos intézkedések bejelentésével, mivel ezt nem bírja ki a pénzpiac.
Az országgyűlési képviselő úgy véli, a konvergencia program nem kikerülhető, nagyon várják a piacok azokat a konkrét intézkedéseket, melyek megteremtik az előre beígért 3 százalékos hiányt.
- Bármennyire mondják, hogy nehéz az örökség, mindenféle csontvázakról beszélnek, sokkal többe került az elmúlt két-három hónapban az országnak, hogy ilyen módon meggyengült a forint. Nem ér annyit a totális hatalom - értve az országgyűlési hatalom mellett az önkormányzati választás eredményeit is -, hogy emiatt több százmilliárd forint kár keletkezzen az országban - mondta Gőgös Zoltán.
Grőber Attila ma elsőként a környezetvédelemmel kapcsolatos programpontot ismertette. Mint mondta, új stratégiára van szükség a témában. A klasszikus "ápoljuk és védjük a környezetet" gondolat mellett nem lehet kihagyni a megújuló energiaforrások napi életben való felhasználását.
 – Az új stratégia mellett gondolkodásbeli váltásra is szükség van. Ki kell alakítani és a politikának, a közélet szereplőinek példát kell mutatni az új gondolkodásmód kialakítására - utalt ezzel az autóbusz pályaudvaron a körforgalomban meghagyott platánfára, illetve a Fogadj örökbe egy közterületet programra. Ökopolitikai javaslataik: növelni kell a városban a zöld területet, a virágosítást, a faállomány nagyságát.
– Én ezt úgy szoktam mondani, hogy több zöldet, több fát, több mosolyt. Azt hiszem, ez egy vállalható gondolat. Emellett meghirdetjük és megteremtjük a parlagfű mentes várost. Fejleszteni kell a szelektív hulladékgyűjtést, növelni kell a hulladékgyűjtő szigetek számát és korszerűsíteni azokat, emellett olyan oktató programot kell kidolgozni, amely a felnőtt és a gyermek lakosságot egyaránt tanítja a szelektív hulladékgyűjtésre.
Fontos része az MSZP helyi ökopolitikai programpontjának a megújuló energiaforrások felhasználása a napenergián és a szélenergián keresztül. Növelni szeretnék a város tisztaságát is. A klasszikus szemét mellett többféle szennyeződés csúfítja közterületeinket, épületeinket, mint például a fényszennyezés és a rádióhullámok okozta sugárzás.
A program negyedik pontja a szociális támogatás átalakításáról szól. Grőber Attila hangsúlyozta, a város az elmúlt két évtizedben sokat tett azért, hogy a szociális hátránnyal rendelkezők helyzete javuljon. A programnak három eleme van. Az első az iskolások tankönyv támogatási rendszerének kibővítéséről szól. Jelenleg ma az kap tankönyvtámogatást, aki 3 vagy annál több gyermeket nevel, hátrányos helyzetűek, illetve a jövedelmi bevallás alapján.
– Úgy gondolom, ezek a kategóriák nem egyértelműek. Azért, mert önkéntes bevallás alapján döntik el, márpedig az iskolák nem vizsgálják meg az állítás valóságát. Ha bizalmat kapunk a szavazóktól, minden Pápán állandó lakóhellyel rendelkező szülő gyermeke, aki a városban tanul, fenntartótól függetlenül tankönyvtámogatásban részesüljön fokozatosan és részletekben. 2011-től a tankönyvek 20 százalékát, 2012-től 35 százalékát és a 2013-tól a tankönyvek árának 50 százalékát kapja meg támogatásban minden pápai diák. Érdekletté tesszük a diákokat, hogy az év végén visszaadják a könyveket.
A programpont második eleme a cafeteria juttatások átalakításáról szól. Mint mondta, az nem mehet tovább ez ügyben, hogy attól függ, kinek van szerencséje, hogy a munkáltatója az állami szférában dolgozik. Nem igazságos, ezért a javaslatuk az, hogy a közalkalmazottak is kapjanak ilyen támogatást. – Amennyiben mi fogjuk vezetni az önkormányzatot, decembertől minden közalkalmazott havi 12 ezer forint cafeteria juttatást kapjon. Ez az az összeg, ami jár.
Harmadik javaslatuk a szociális kérdésben az idősek szociális ellátásáról szól. Grőber Attila kifejtette, nagyon fontos kérdés ez, hiszen jelenleg száznál több azoknak a létszáma, akik várakoznak a bekerülésbe. Így a férőhelyek számát szeretnék növelni. A ciklus végére csökkenteni fogják a várók számát- ígérte a polgármester jelölt. Jövő héten kiegészítve a puzzle-t és megkapva a teljes képet az egészségügyre, a sportra, az oktatásra és az élet koncepcióra vonatkozó javaslataikat ismertetik a képviselőjelöltek sajtótájékoztató keretében is.

Forrás: www.stop.hu


Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!