Jobbik: gazdasági csapdában az ország


2010-09-09 18:10:25  | cikk: mo  | 


A Jobbik Magyarországért Mozgalom Pápai Alapszervezetének elnöke sajtótájékoztatón reagált politikai ellenfelei – az MSZP és a Fidesz helyi szervezete – kijelentésére. Az MSZP helyi vezetése ugyanis múlt heti sajtótájékoztatóján kijelentette, elhatárolódnak a Jobbik által képviselt stílustól, ezen kívül megemlítették, rossz gyakorlat és távol áll a demokratikus berendezkedéstől, ha egy párt külön ünnepli nemzeti ünnepünket. Orbán Imre ennek kapcsán úgy fogalmazott, amíg ő a Jobbik helyi szervezetének elnöke, addig az MSZP tagságával, vezetőivel, képviselőivel semmilyen együttműködésre nem lesz példa. Elhatárolódásuk külön öröm számukra – tette hozzá a Jobbik helyi elnöke.

Orbán Imre a Fidesz helyi elnökének egy a napokban tett kijelentésére is reagált. A Jobbik helyi elnöke szerint Áldozó Tamás antiszemitának nevezte a radikális pártot.
- Abból a székből, ahonnan Áldozó Tamás szokott minket nézni, a Zsinagóga első padsorából, onnan mi tényleg antiszemita párt vagyunk. És mindez – ha ezt tényleg ő mondta – megtiszteltetés számunkra. Egyébként mindenki jól tudja, hogy a Jobbik nem egy antiszemita és rasszista párt – reagált a politikus.

A sajtótájékoztatón Orbán Imre bírálta a kormány első 100 napját is. A Jobbik szerint az eltelt időszakban semmilyen gazdasági koncepció nem alakult ki. Orbán azt hangsúlyozta, a Fidesznek „vissza kellene térnie a földre, és azzal kellene foglalkoznia, hogyan lehetne elkerülni azt a csapdát, amelyben az ország jelen pillanatban gazdaságilag van”.
A helyi elnök kitért a devizahitelesek nehéz helyzetére, a svájci frank magas árfolyamára és az IMF kivonulásának hátulütőire.  


Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!