Felkészülési mérkőzésen is győzött a Lombard II


2010-09-09 12:40:37  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Felkészülési mérkőzésen is győzött a Lombard II főképe
Nagy Mihály alakulata hét közben egy edzőmérkőzés erejéig Veszprémbe látogatott, a vasárnapi, Hévíz elleni bajnokira való ráhangolódás jegyében. Az ellenfél az NB II-es Veszprém együttese volt, akiknél a második sor szerepelt a mérkőzésen, míg a vendégeknél a kevesebbet szereplő játékosok és fiatalok jutottak szóhoz.
A hazaiak a Kádár – Kovács - Kollár- Foki – Miskei – Szőllőskei – Garai – Jurik - Kalcsó-Czvetkó - Babik összeállításban kezdtek, míg Nagy Mihálytól a Kovács – Füzi, Fazekas, Karácsony, Enyingi – Peric, Megyesi R., Kaszás – Nyári, Füredi, Megyesi összetétel kapott bizalmat. A 25. perc környékén a vendég pápaiak beadását a hazai védők nem tudták kifejelni, centikkel a fejük fölött ment el a labda, amely Kollárról Füzi elé pattant, aki tisztán rúgta a kapuba, 0-1. A második félidő nem hozott változást az eredményben, pedig több ígéretes helyzetet is kidolgoztak a csapatok. A hazaiak az utolsó 20 percben pályára küldték a kezdő sorukat is, de nem sikerült egyenlíteniük.
Következik:
Lombard II – Hévíz FC szeptember 12. 16.30, Perutz stadion


Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!