Újoncként a Lombard kezdőjében


2010-09-02 11:41:12  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: nso.hu  | 


Újoncként a Lombard kezdőjében főképe
Németh Milán a tavalyi NB III-as csapatban nyújtott teljesítményével vívta ki azt, hogy nyártól az első csapattal készülhessen. A fiatal játékos az alapozás során végig Véber keze alatt dolgozott, majd csapatot sújtó sérüléshullám miatt a Kaposvár ellen egyből a kezdőben találta magát. A fiatal labdarúgó Szombathelyen született, a Haladásnál játszott hét évig, majd egy kisebb megyei első osztályú kitérővel az NB III-as Kaposvárhoz igazolt. A Rákóczinál két idényt töltött, majd Nagy Mihály megkeresésére Pápára tette át székhelyét. Az elmúlt szezonban végig kiegyensúlyozott teljesítménnyel rukkolt elő, így Nagy Mihály javaslatára az első csapatnál is szóba került a neve. Milán a Kaposvár illetve a Zalaegerszeg ellen is végig a pályán volt, sajnos mindkét találkozó vereséggel végződött.
- A Kaposvár elleni meccs különös volt számomra, mivel a volt csapatom ellen kellett pályára lépnem. Szerintem jól ment a játék, apait - anyait beleadtam, sajnos kikaptunk, az utolsó 10 perc rosszul sült el. A ZTE ellen mélyebb volt a talaj, sajnos itt is vereséget szenvedtünk, bár ha jobb a helyzetkihasználásunk, nyerhettünk volna, ráadásul meg is sérültem, a bokám megfeszült egy párharc során. A beilleszkedéssel nem volt gond, a csapattársak úgy érzem befogadtak, mindenben segítenek. Várom már a hazai bajnokinkat, remélem a Perutz közönsége előtt is lesz alkalmam bemutatkozni.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!