Megvalósult álom - tanévnyitó a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolájában


2010-09-02 10:56:49  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Megvalósult álom - tanévnyitó a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolájában főképe
Szakáll Péter esperes hirdette az igét a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma valamint az új intézmény, a Művészeti Szakközépiskola tanévnyitó istentiszteletén tegnap délután a református templomban. Beszédében kiemelte, hiába újítják fel iskoláikat, építenek új épületeket, ha nincs, aki azokat megtöltse, hiszen ők, a fiatalok a jövő, ők képviselik a reményt, hogy lesznek a templomban emberek. Reméli, a tanév során nemcsak a tudományok, hanem keresztény tudat is ivódik majd a diákokba.
A különleges évnyitón részt vett a fenntartó egyházmegye teljes elnöksége és szinte valamennyi esperese, továbbá Steinbach József püspök, Huszár Pál egyházkerületi-világi főgondnok, Köntös László főjegyző, Lentulai Attila esperes és Tóth Gábor, A. Tóth Sándor fia. Az igehirdetést követően Steinbach József püspök a fenntartó egyházkerület nevében köszöntötte a diákokat. Beszédének alapja a Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme újszövetségi ige volt. Köszöntőjében arról beszélt, hogyan lehetne ezt kézzelfoghatóvá és érthetővé tenni. Mint mondta, a kegyelem nem más, mint hogy az ember a saját erejét összeszedve megtesz mindent egy adott ügyért és aztán rábízza magát az Istenre, s várja az eredményt, amit áldásnak hívunk. Isten kegyelmét kérte az új tanévre, az új képzésre és az új működési rendre.
- Ti vagytok az ünnepség koronái- köszöntötte a diákokat Huszár Pál. A világi főgondnok elmondta, a református iskolák többet adnak a tanítványainak, mint más iskolák.
- Többet adnak, elsősorban lelkiekben, szellemiekben. Többet adnak azért, hogy neveltjeik ismereteikben gazdagon, de keresztyén hitükben stabilan és magyarságtudatukban szilárdan tudjanak megállni és boldogulni korunknak abban az értékválságában, amelyet a globalizáció zúdított világunkra, s benne magyar nemzetünkre is. Huszár Pál elmondta, múlt hétvégén, szombaton ellátogatott Miskolcra, részt vett a belvárosi templomban a Kárpát-medencei Református Iskolák tanévnyitó ünnepségén, s az ott lobogó 150 zászló szívmelengető kép volt, jövőre ezt az ünnepséget a mai országhatárainkon kívül szeretnék megrendezni. Az iskola fennállásának 480., újraindulásának 20. és a művészeti oktatás első tanévét nyitotta meg Kovács Dániel igazgató.
- Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét és nem hervad el a lombján. Ez az iskola közel félezer éves története során mindig így viselkedett-mondta az igazgató. A ma kezdődő tanév változásokat hozott a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma életében, hiszen csatlakozott hozzá a Művészeti Szakközépiskola, melynek vezető tisztségét Müller Anita tölti be. A 2010/2011-es tanévtől megszűnik a szombati tanítás, az öt kollégiumi vasárnapot kivéve, a korábbi évek ciklusszünete pedig most a tanítási szüneteket jelenti majd. Müller Anita, a Művészeti Szakközépiskola vezetője is köszöntötte a diákokat.
- Hogyan lehetne szóba foglalni egy megvalósult álmot, azt nem lehet leírni-mondta a vezető. Mint mondta, számára ez az álom 24 évvel ezelőtt kezdődött, amikor az első kicsi óvodásait elkezdte tanítani. S most íme, itt az álom. A köszöntőket követően az új intézmény tanárainak, majd az elsős refisek eskütétele következett. A tanévnyitó az osztálytermekben folytatódott tovább.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!