Termékdíjat kapott a Kőrishegyi sonka és a füstölt májas


2010-09-01 14:49:16  | cikk: Tóth Tamara  | 


Részt vett a Pápai Hús 1913. Kft. is az I. Fenntartható Élelmiszerlánc Világtalálkozó által szervezett hús- és húskészítményversenyen- tájékoztatta portálunkat Politzer József, a Pápai Hús 1913. Kft. ügyvezető igazgatója. A rangos megmérettetésen az ország jelentős húsipara részt vett és hatalmas érdeklődés kísérte. Reprezentatív helyszínen, a Budai Várban zajlott a verseny, szakmai zsűri értékelése mellett a közönség szavazatai alapján is pontozták a termékeket, a kettő összesítéséből nyerhetett az adott termék díjat. A Kőrishegyi sonka és a füstölt májas magasan kategória győztes lett és mind a kettő termékdíjat kapott, míg a disznósajt második helyezést ért el.
- Egyedül mi voltunk olyan húsipari vállalat, amely a sertéshús kategóriában két termékdíjat is elhozott, ezért nagyon büszke vagyok a kollégáimra, akik ezeket a termékeket megcsinálták, kigondolták-mondta Politzer József.
A szakmai zsűriben részt vett az országos főállatorvos és húsipari szakemberek mellett az az amerikai állatorvos is, aki az amerikai szemléken keményen kézbe szokott venni minket-fogalmazott az ügyvezető igazgató, majd hozzátette nagyon büszke a közönségdíjra.
- A szakma minősítése nagyon fontos, de el kell mondanom, hogy számomra igen lényeges a közönség véleménye is, mert ők a potenciális vevőink, így rendkívül büszke vagyok arra, hogy valamennyi kategóriában első helyezést értünk el a közönségszavazatok alapján- mondta Politzer József.
Nem számítottak ekkora érdeklődésre, még erősítést is kellett felvinniük-tudtuk meg az igazgatótól.
- Még árusítani is lehetett volna, sokan szívesen vásároltak volna, de erre sajnos nem gondoltunk-értékelte a versenyt a vezető.
Politzer József elmondta, régóta érlelődik benne az a gondolat, hogy Budapesten szaküzletet nyisson a Pápai Hús 1913. Kft., s most a megmérettetésen elért helyezések után ez egyre erősödik. Jövőbeli terveik közt szerepel, hogy teljesen allergénmentes termékek gyártásával lépnek piacra, hiszen ezen termékekre komoly felvevőpiacot találtak.


Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!