Lezárult a TÁMOP 3.1.4.projekt


2010-08-26 21:43:21  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


 Lezárult a TÁMOP 3.1.4.projekt főképe
Ma délelőtt a Pedagógus Művelődési Ház adott otthont a Kompetencia alapú oktatás bevezetése Pápa innovatív intézményeiben című TÁMOP- 3.1.4. B/2-2008-0077 pályázat keretében megrendezett szakmai konferenciának. A konferenciát, mely egyben a projekt zárórendezvénye is volt, Rádi Róbert nyitotta meg. A Művelődési Osztály vezetője köszönőjében elmondta, bíznak benne, hogy azok a programok, amelyek a projekt során a nevelési programba bekerültek és bevezetésre kerültek a helyi oktatás színvonalán segíteni fognak és mindenképpen előre fogják vinni azt.
Kovács Erika szerint nehéz időszakon vannak túl, de a projekt sikeres volt és magában hordozza a lehetőségét, hogy a pedagógusok a megtapasztalt tudást a gyerekek javára fordítsák. A Nemzeti Erőforrás Minisztériumának főtanácsosa a konferencián a kompetencia alapú programcsomag jelenéről és jövőjéről beszélt. Mint mondta, minden a szabályozás, a fejlesztés és a tartalom hármasára épül. Annyi és olyan ismeretet szeretnénk nyújtani a gyerekeknek, amelyek szükségesek, akkor, amikor ők alkalmasak rá, fejlesztve az képességeiket, figyelmüket, ez nem más, mint maga a kompetencia alapú nevelés. Ez alkalmassá teszi őket arra, hogy időről-időre motiváltak legyenek másféle tanulásra és a megszerzett tudást alkalmazni tudják a gyakorlatban- mondta a szakember, aki szerint szükség van a 21. századi közoktatás megújítására. Kovács Erika elmondta, a Nemzeti Alaptantervben is megjelent már a kompetencia fogalma, az iskola épít az óvoda fejlesztéseire, eredményeire. A módosítás iránya: a kompetenciafejlesztés, a környezettudatos magatartás megalapozása és az anyanyelvművelés. Kovács Erika szerint szükség van szemléletmód-váltásra. Előadása végén elmondta, a program célja a kompetencia alapú oktatás általánossá tétele valamint az innováció végbemenetele a nevelőtestületben.
Inotayné Pécsi Mária, a Sokorópátkai Közoktatási Központ folyamat tanácsadója a projekt utóéletéről és a fenntarthatóság időszakáról beszélt. Annak ellenére, hogy a pályázat végrehajtásának kezdete, illetve folyamata nem volt zökkenőmentes, mégis nagy jelentőséggel bír a magyar közoktatás módszertani megújulásának folyamatában. Az elmúlt évben az intézmények sikeresen megvalósították a pályázat elemeit, a programcsomagok bevezetését, a módszerek változatos alkalmazását, az új tanulásszervezési módok bevezetését, a továbbképzéseket elvégezték a pedagógusok.
- A kompetenciafejlesztés kapcsán nagyon gyakran felvetődik a kérdés, hogy kompetencia fejlesztés  vagy ismeret, tudás átadás. Úgy gondolom, hogy ez a két terület nem választható szét, tulajdonképpen a pedagógiai fejlesztés erre a két egymásba fonódó pillérre épül. A tanulói képességek, készségek fejlesztése csak ismeretanyagába ágyazva, gyakorlás útján érhető el. Ebben semmi új nincs. A képességek, készségek, kompetenciák fejlesztésének módszereit kell megújítanunk úgy, hogy a gyerekek érdeklődését  felkeltsük, motiváltságukat növeljük, az egyéni képességek figyelembe vételével az egész személyiségüket fejlesszük-mondta Inotayné Pécsi Mária. A TÁMOP lezárása előtt az intézmények elkészítették  a pályázat fenntarthatósági tervét. A terv elkészítésekor számba vették a projekt kötelező és választható elemeit, a megvalósítás során végzett tevékenységeket, az intézményi célokat. A folyamat tanácsadó elmondta, a pályázat kötelező elemeit tovább kell vinni az intézmények életében, kiemelten kell kezelni a kompetenciafejlesztő programcsomagok bevezetését, a műveltségterület tantárgyi bontás nélküli oktatását, a három hetet meghaladó projektet, a témahetet. A fenntarthatóság időszakának egyik következő feladata lehet a referenciaintézménnyé válás folyamatának elindítása.
Tolnai Zsuzsanna, az enyingi Szirombontogató Óvoda intézményvezetője a kompetenciaalapú óvodai programcsomag és az inkluzív pedagógiai gyakorlat megvalósításáról tartott előadást. A szakember szerint fontos a pedagógusnak tudni, hogy a kisgyermek milyen szociológiai környezettel, milyen háttérrel rendelkezik. Előadásában képekkel illusztrálva ismertette a náluk már évek óta bevezetett és jól működő kompetencia alapú oktatást. Mint mondta, nagy hangsúlyt fektettek az új szemléletmód kialakítására dolgozói szinten is, valamint az integrálás és a differenciálás feltételeinek a megteremtésére.
Egyházi Viktorné, a projektben résztvevő Munkácsy Mihály Általános Iskola igazgatója a 2009/2010-es tanévet értékelte. Az intézményben a szövegértés-szövegalkotás és a matematika területeken 2-2 tanulócsoportban vezették be a kompetencia alapú oktatást teljes tanórai lefedettséggel. A szociális és életviteli kompetencia terület beépítése 2 osztályban, az életpálya-építési kompetencia 1 osztályban került bevezetésre. Ezen kívül 1-1 osztályban a művészeteket tantárgy nélküli bontásban tanították és az egészséges életmód témát modulálták a környezetismeret illetve a természetismeret keretében. A felső tagozaton szakrendszerű órák 5%-ában meg kellett valósítaniuk a tömbösített tanulásszervezési formát. Így a pályázat 14 tanulócsoportot és 315 diákot érintett valamilyen formában. 37 pedagógus 12 féle továbbképzésen próbálta elsajátítani az újszerű tanulásszervezési eljárásokat, a pályázat során 13 notebook mellett mozgatható smart-táblát és egy mimiotáblát is beszerzett az intézmény, illetve a legtöbb teremben már biztosított az internet hozzáférés.
- Hosszú távon az a célunk, hogy a diákjaink folyamatosan halljanak a környezetszennyezés veszélyeiről, cselekvő módon tevőlegesen alkalmazzák az itt szerzett ismereteiket. Lehetőségeikhez képest vigyék el otthonukba is ezt a tudást- mondta az igazgatónő.
A projektzáró nap délután 14 órától a Városi Óvodák Csókai Óvodai Tagintézményében folytatódott gyakorlati oktatással. A projektben résztvevő három pápai óvoda óvónőit az enyingi Szirombontogató Óvoda munkatársai vezették be a kompetencia alapú oktatás gyakorlatába.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!