Lombard módra készült a pörkölt a Vajdán


2010-08-22 21:30:23  | cikk: Tóth Tamara  | 


168 kilogramm sertéshúsból főtt ma a pörkölt a III. Vajda Péter Lakótelepi Napokon, 24 csapat vállalta a délelőtti pörköltfőző versenyen való részvételt. A jó cél az egész városból idevonzotta az embereket, intézmények, politikusok is beszálltak a nemes versengésbe, több mint ezer adag pörkölt készült, s fogyott el délig. 14 órakor dr. Kovács Zoltán polgármester köszöntötte a csapatokat és az ünneplő közönséget. Mint mondta, minden versenyen a legnehezebb feladata a zsűrinek van.
- Nem politikus, nem amatőr, hanem szakmai zsűrit állítottunk össze, tagjai többféle szempontból pontozták az ételeket. Nagyon fontos volt, hogy a mai napon a Daganatos Gyermekekért és Családjukért Alapítvány számára gyűjtöttük a pénzt, a több száz eladott adagból befolyt összeg rendkívül nemes célt szolgál - mondta a polgármester.
A háromtagú zsűri - melynek Fábiánné Éva az óvodai konyha vezetője volt az elnöke - 1-5-ig pontozta az ételeket, szempont volt például, hogy milyen az asztal terítése, milyen a dizájn, azaz hogyan öltöznek fel a főzőcsapatok. Az eredményhirdetést természetesen mindenki nagyon várta.
- A legnagyobb elismerés, hogy olyan gyorsan elfogyott több mint ezer adag étel, hogy volt olyan csapat, akihez nem tudtunk odaérni, mert már nem maradt mit kóstolni. Nagyon nehéz helyzetben volt a zsűri, mert nagyon finom volt minden - értékelte elismerően a zsűri elnöke a főző csapatok munkáját. A 24 csapatból négy kapott díjat. Különdíjas lett az ESZI csapata, harmadik helyezést ért el a Fenyveserdő Mókuskái csapata, második lett Tomi és Társai csapata és a dobogó tetejére a Lombard Baráti Kör csapata állhatott. Megkérdeztük a legjobb pörköltet készítő csapattól, hogy mi a jó pörkölt titka? Röviden: az alap hozzávalók mellé adj egy kis sárgarépát, tejfölt, mustárt és fűszerezd ezt meg egy kis szeretettel és megnyered a pörköltfőző versenyt. Csiszár Gyula a Lombard Baráti Kör csapatának tagja kérdésünkre elmondta, már három napja edzőtáborba vonultak, hogy felkészüljenek a mai napra.
 - Beosztottuk minden részét, ki fog ügyelni a tűzre, ki fog fát vágni, ki fogja a hagymát, paprikát, paradicsomot felszeletelni. Rendkívül jó alapanyagokat kaptunk a szervezőktől, de mi a hozzáadott érték miatt nyertünk, amit az edzőtáborban részletesen kidolgoztunk. Mi nem sima pörköltet készítettünk, mert azt minden háziasszony tud, hanem Lombard módra: mustáros alapot tejfölös habarással durrantottuk fel - ez volt a titkunk. Emellett Lombard szimbólumokat és színeket vonultattuk fel a terítésnél. Minden a csapategységen múlott és köszönjük a családtagjainknak a támogatást. Hajrá Pápa! – ismertette Csiszár Gyula a titkos receptet.
A csapat biztosra ment a nyerés tekintetében, mert még egy poharat is készítetett a mai napra, melyre a 2010. III. Vajda Péter Lakótelepi pörköltfőző versenyt gravíroztatták.
A lakótelepen délután sem állt meg az élet, 15 órától Bohócműsor a Szó és Kép Színpad előadásában, majd az Ugodi Kötélugró csoport bemutatója, azt követően pedig Világslágerek Borsits Barbarától, vásári komédia és táncvarázs is várta az érdeklődőket. Este a Törpe HRT vidám műsora, majd a JMK Vadvirág Néptáncegyüttes bemutatója, végül a Pápai Musical Stúdió táncos-zenés műsora zárta a rendezvényt.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!