Ismét győzött a Lombard II


2010-08-22 14:06:25  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Az NB III-as bajnokság második fordulójában a mieink Badacsonytomajra látogattak. Nagy Mihály fiai múlt héten öt góllal küldték haza az MTE csapatát, a cél nem is lehetett más, mint ezt a remek kezdést tovább folytatni. A mieinknél Fűzfa Gergely, Mészáros Márk és Szabó Zsolt szerepelt az első csapatból, Nagy mester a Takács – Peric, Domján, Borsos, Németh – Fűzfa, Kiss R., Mészáros – Csepregi, Szabó Zs., Palkó összetételnek szavazott bizalmat. Ahogyan azt várni lehetett, a hazai csapat a védekezésre koncentrált és kontrákkal illetve hosszan előrevágott labdákkal próbáltak eredményesek lenni. Ezt az első félidőben sikerrel is tették, a 14. percben egy kapuskirúgás után Kiss lőtt 35 méterről, a kapujából kint álló Takács a lövést még a felső lécre tolta, de a lepattanó labda a hátáról a kapuba csorgott. Sajnos a mozdulatnál a kapus meg is húzódott. A 26 percben egy előreívelt labdát Palkó csúsztatott meg, Szabó Zsolt pedig gyönyörű mozdulattal „áttérdelte” a kapus felett az egyenlítő gólt 1-1. Két perccel később újabb kapuskirúgást néztek el a vendégvédők és Kiss Márton emelt a kapuba a sérült Takács felett, a hálóőrt le is kellett cserélni, Kovács folytatta helyette. A második félidőben „egykapuzott” a vendégcsapat és fokozatosan felőrölte ellenfelét. Az 57. minutumban Mészáros szabadrúgásból lőtt gólt, 2-2. Bő egy óra játék után Csepregit takarították el a hazai védők, a büntető azonban elmaradt, de a kavarodásból kipattanó labdából Peric lőtt bombagólt a jobb alsó sarokba 2-3. A mérkőzés ezen szakaszában 10 emberre fogyatkoztak a hazaiak, Czafit Zsolt mehetett idő előtt zuhanyozni. Nem sokkal a lefújás előtt Szabó keresztlabdáját Palkó csúsztatta Csepregi elé, aki eldöntötte a mérkőzést 2-4.

Nagy Mihály: - Az első félidőben a csapat csak futballozni akart, de küzdeni nem. A második félidőben a tudásuknak megfelelően játszottak és becsületes munkával megfordították a mérkőzést.

Badacsonytomaj – Lombard II Pápa 2-4 (2-1) G: Kiss G., Kiss M. ill. Szabó, Mészáros, Peric, Csepregi
A mieink ezzel a győzelemmel vezetik az NB III-as bajnokságot, augusztus 29-én 17 órától pedig a szintén veretlen Sárvár fogadják a Perutz stadionban.


Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!