Megválasztották a szavazatszámláló bizottságok tagjait


2010-08-19 15:32:24  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Megválasztották a szavazatszámláló bizottságok tagjait főképe
Öt napirendi pontot tárgyalt meg Pápa Város képviselőtestülete mai ülésén. Elsőként dr. Kovács Zoltán polgármester napirenden kívül számolt be a városban elhelyezett életmentő készülékekről, defibrillátorokról. A Városházán már van egy, melyet a Megafon Zenei Együttes februári, jótékonysági koncertjéből befolyt összegből vásárolt a városnak, illetve a sportcsarnokban található egy félautomata készülék, valamint a Többcélú Kistérségi Társulás Csáky utcai épületében is üzembe helyeztek egyet. A készülékekre tábla hívja fel a figyelmet és minden intézményből két-három fő akkreditált képzésen vett részt azok helyes használatához. Dr. Kovács Zoltán hasznos és fontos dolognak tartja ezt a lépést, mint mondta, az idő életet menthet.
Első napirendi pontban a képviselők a városban működő helyi választási bizottság tagjait és póttagjait (Tagok: Antal Sándor, dr. Böröczky Zoltán Gábor, dr. Édes Ágnes, póttagok: Gruber Marianna és Köntös László), illetve a szavazatszámláló bizottságok tagjait választották meg. A képviselőtestület ellenszavazat nélkül fogadta el a megjelölt személyeket, akik jelen is voltak az ülésen. Ezt a megjelentek eskütétele, majd a megbízólevelek átvétele követte.
Második napirendi javaslat során a megjelent képviselők ellenszavazat nélkül fogadták el az önkormányzat 2010. I. félévi gazdálkodásáról szóló beszámolót. Harmadik napirend alatt az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendelet módosításáról döntöttek a képviselők. Ezt követően a testület a Fogadj örökbe egy közterületet programot fogadta el és annak végrehajtására Pápa Város Önkormányzatának Városgondnokságát mint a város közterületeinek, önkormányzati tulajdonú területeinek fenntartásáért, karbantartásáért felelős szervezetet utasította.
A program célja a közterületi zöldterületek környezeti színvonalának emelése, a zöld növényzettel borított közterületek növelése, az lakókörnyezetünk kulturáltabb, igényesebb kialakítása, minőségének javítása és megőrzése, esztétikusabb utcakép megteremtése, a közterületen felhalmozott illegális hulladéklerakások megszüntetése a lakosság, az öntevékeny civil szervezetek, intézmények és az Önkormányzat közös munkájának eredményeképpen.
A program keretében az alábbi területeken látunk különösen együttműködési lehetőséget:
- körforgalmak virágosítása, gondozása;
- parkolók szegélyeinek virágosítása, gondozása;
- virágok, fás szárú növények elhelyezésére alkalmas konténerek vásárlása, gondozása;
- közterület zöldterületeinek gondozási feladataiban való részvétel;
- növényültetés-füvesítés és annak folyamatos ápolása, gondozása;
- kandeláberek virágosítása, gondozása;
- játszótereink – játszóeszközeink megvédésében való aktív részvétel (pl.: játszótér bekerítése, őrzése, padok, játékok festése),
- közterületen található illegális hulladéklerakások felszámolása, illetve ezen területek folyamatos karbantartása.
Nem fogadható örökbe:
- Belső-Várkert területe és Pápa Város Képviselőtestületének a környezet védelméről szóló 41/2005. (XII.16.) számú rendeletének az ingatlan tulajdonosának kötelességeire vonatkozó szabályozás alá eső területek.
A programra jelentkezhet természetes személy, jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, a jelentkezés során a szerződő félnek írásban rögzítenie kell mely közterületet, annak mekkora részét, milyen típusú gondozás mellett kívánja örökbe fogadni. A Városgondnokság a szerződő féllel határozatlan időre, de legkevesebb 1 évre együttműködési megállapodást köt. Utolsó napirendi javaslat a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szólt, melyben többek között elfogadták a Simon Jánosné a MOVE Zrt. vezérigazgatójának a cég tevékenységéről szóló beszámolóját.
Vegyes ügyek első pontja alatt megtárgyalták a képviselők, hogy Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete egyetért a Közép-dunántúli Operatív Program (KDOP-2010-4.1.1. E) keretében beadandó Pápa, Somlai u. – Munkás u. között városrész csapadékvíz elvezetése pályázattal. Ellenszavazat nélkül fogadta el a képviselőtestület a javaslatot arra, hogy Pápa Város Önkormányzata 900000 forint támogatást nyújtson a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola főépülete tetőszerkezetének felújítási munkálataihoz valamint azt a javaslatot, hogy az önkormányzat csatlakozzon a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2011. évi
fordulójához. Továbbiakban elfogadták a képviselők a határozatot, melyben a Pápa és Környéke Tűzvédelméért 105 Közalapítvány és Pápa Város Infrastruktúrájának Fejlesztéséért Közalapítvány Alapító okiratának módosítását hagyták jóvá és kiegészítették a Tanulmányi Támogatási Rendszert. Elfogadta Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás Alapító Okiratának és Társulási Megállapodásának a Társulási Tanács határozatával kezdeményezett módosításait.
A ferences rend emléktábla állítását kezdeményezte az egykori ferences rendház falán abból az alkalomból, hogy a pápai Ferences rend tagjainak 60 évvel ezelőtt kellett elhagyniuk városunkat. A testület ellenszavazat nélkül egyetértett a Ferences rend tagjainak emléket állító emléktábla elhelyezésével az egykori rendház épületén. Utolsó javaslatban pedig dr. Kovács Zoltán polgármester kijelölte a Kovásznai Napokra, valamint a leinefeldei Interkulturális hét programjaira Pápa város képviseletében utazó delegációban résztvevőket.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!