Elkezdődött a háromnapos történelmi parádé


2010-08-13 23:08:13  | cikk: mo  | 


Elkezdődött a háromnapos történelmi parádé főképe
Sajnos nemcsak a borlovagok, sámánok, táltosok, magyar és avar harcosok, táncosok – vagyis az idei Történelmi Napok főszereplői – gyülekeztek nem sokkal 19 óra után a Fő téren, hanem az esőfelhők is, emiatt kevesen látogattak ki a Regélő Fehér Táltos Dobcsapat vezette toborzómenet eseményére. A „Népek vándorútja” a Fő tértől a Gróf úton át a Borfaluban felállított színpadhoz vezetett, ahol ünnepélyes keretek között nyitották meg a Történelmi Napok keretében megrendezett két - egymást igencsak jól kiegészítő – rendezvényt, a Pápa, a somlói bor városa elnevezésű borfesztivált és a Történelmi Játékokat.

A megnyitóünnepségen Polgárdi Sándor esperes köszöntötte a meghívott borrendeket, a hagyományőrző csapatokat, a város vezetését és az érdeklődőket. Dr. Kovács Zoltán polgármester, országgyűlési képviselő is szólt az egybegyűltekhez. Rövid köszöntőjében az ízletes somlai borok fogyasztására buzdította a Borfalu közönségét, majd hozzátette, ez évben Pápa város meghívására egy szekszárdi borospince kínálja vörösborait a hagyományosan megjelenő Somló-hegyi pincészetek fehérborai mellett.
Az ünnepségre Talabér Márta országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés alelnöke is köszöntőbeszéddel készült. A politikus Hamvas Bélát idézte, az írótól kölcsönzött gondolataival a nő és a bor kapcsolatát taglalta.

Rendszerint a megnyitó ünnepségen avatják borlovaggá a Somlói Borrend újdonsült tagjait. Az avatóceremóniát délután 18 órakor próbatétel előzte meg, melyen a jelöltek sikeresen szerepeltek. Így Fehérvári Károly és Borbély Lajos, a Somlói Borrend nagymesterei mindhárom borlovagot feleskethették a zamatos somlai népszerűsítésére. Az idei avatóünnepségen Talabér Márta politikus, Horváth Zoltán Doba polgármestere és Papp Zoltán dobai kádár-borász csatlakozhatott a borrendhez.

Az ünnepélyes megnyitón közreműködött a Regélő Fehér Táltos Dobcsapat és a JMK Vadvirág Néptáncegyüttes.         


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!