Templomfelújítások a városban


2010-08-10 18:36:13  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Templomfelújítások a városban főképe
A nyár folyamán a pápai Nagytemplomon, a Ferences templomon és a Tókerti Plébánián különböző felújítási munkálatok folynak.
- Tavaly már elkezdtük a Nagytemplom közel 200 éves tetőszerkezetének felújítását. Ehhez a Magyar Püspöki Kartól és a Veszprémi Főegyházmegyétől kaptunk támogatást. Körülbelül 250 tonna építési törmeléket szállíttattunk le a tetőtérből, ami 200 év alatt gyűlt össze. Ezt követően egy védőtetőt építtettünk, melynek az lesz a funkciója, hogy a freskók ne ázzanak be, amíg a Fő tér rekonstrukciója folyik majd. Megvettük már a templomtető új cserepeit is, melynek teljes felújítása közel 200 millió forintba kerül. Elkészült tavasszal a Római Katolikus Általános Iskola felőli tetőrész, a tető oratórium is, melyre új gerendák, lécek kerültek fel. A napokban festik a bejárati bádogajtót, továbbá néhány betörött ablaküveget cserélnek ki, melyet a hívek adományaiból finanszírozunk- fogalmazott dr. Mail József apát plébános.
- Folynak még a munkálatok a Tókerti Plébánián is, ahol külső renoválás történik, valamint a szokásos nyári festés. A legnagyobb gond azonban a Ferences templomban van, ahol a tetőszerkezet annyira elöregedett, hogy nagyobb eső esetén folyik be a víz a plébánia folyosójára. Itt a munkálatok pár hét múlva kezdődnek- tette hozzá dr. Mail József.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!