Hét éves a Várkertfürdő (frissítve)


2010-08-09 08:57:59  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Hét éves a Várkertfürdő (frissítve) főképe
Fantasztikus programokkal ünnepelte megnyitásának hetedik évfordulóját a Pápai Várkertfürdő. Az égiek nem voltak kegyesek a nagy naphoz és a szervezőkhöz, ennek ellenére a belső medencék szép lassan megteltek nézőközönséggel. Délelőtt fél 11-től Sárvár város mazsorett csoportja és a Kanona Band köszöntötte a pápai közönséget a születésnap alkalmából, a folytatásban a Szamárfül Produkció művészei, majd a Rulett együttes szórakoztatta a közönséget. Délután felléptek a Black Bunny Rock and Roll Club és a JMK Vadvirág Néptáncegyüttes táncosai is, nagyszerű hangulatot varázsolva a fürdőbe. A programok kavalkádja ezzel még nem ért véget, hiszen vízi torna, kvízjáték, a legkisebbeket játszóház és közös tánc várta egész nap. A hagyományoknak megfelelően idén is megválasztotta a szakértő zsűri a Strand Szépét. A versenyre 17 lány jelentkezett, a pápaiak mellett szép számmal jöttek Veszprémből, Budapestről és Pécsről is. A zsűri elnöki szerepét Kovács Antal, a Pápai Várkert Termálvíz-hasznosító Zrt. elnök-vezérigazgatója töltötte be.

Az elnök köszöntőjében elmondta, a születésnap két dologra jó: visszatekintésre és előretekintésre. Kovács Antal úgy véli, rendkívül jó döntés volt annak idején a városvezetés részéről, hogy a fürdő megépítése mellett döntött.
- Igenis kell egy ekkorra városnak egy ilyen létesítmény, hiszen a turizmus, mint tudjuk, egy húzóágazat, jelentős kitörési pont. Emellett megnőtt a vendégéjszakák száma és a csatlakozó beruházások során panziók, szállodák jöttek létre szerte a városban, nem beszélve azokról a kereskedőkről és iparosokról, akik itt adják el a portékájukat. Évente közel 300 ezer vendég fordul meg a fürdőben, ami azt jelenti, hogy a hét év alatt meghaladtuk már a kétmillió látogatót is. Örömteli adat, hogy az összlátogatói létszámból a vendégek 30 százalékát a pápaiak teszik ki, ez azt jelenti, hogy minden pápai egy évben háromszor jön el a Várkertfürdőbe- mondta Kovács Antal.

A zsűri további tagjai a Virágok Háza részéről Beck Marianna, az Avon képviseletében Tokiné Ékes Fatime, a Bakony Security részéről Molnár József tulajdonos és a Várkert Étterem részéről Tamás Attila, az étterem vezetője volt. Minden versenyző ajándékot kapott és az első öt helyezettet díjazták. Ötödik lett és a Közönségdíjat is Nagy Tímea vihette haza, negyedik helyezést ért el Nimfai Zsófia. A dobogó harmadik fokára Mészáros Bettina, második lépcsőjére Rácz Kíra, a dobogó legtetejére pedig Sift Alexandra állhatott fel. A 20 éves lány a Budapesti Kommunikációs Főiskolán tanul, nagyon szeret sportolni, főleg síelni és teniszezni. Emellett igazi konyhatündér, szeret sütni, mert az kikapcsolja-tudtuk meg a verseny után a fiatal hölgytől.
- Már nyitás óta Pápára járunk nyaralni, hiszen ha rossz idő van, itt akkor is van fedett víz. Nagyon szép a város, megnéztem már többször a templomait is, már kirándulni is voltam itt. A fürdő gyönyörű, nagyon szépen rendben tartják a parkját is- mondta a Pápai Strand Szépe 2010 győztese.

Nevetve mesélte, ez volt az első eset, hogy részt vett szépségversenyen és nem gondolta, hogy komoly lesz a dolog. Így nagyon meglepődött, amikor elhangzott a neve, el sem akarta hinni. Az ajándékoknak és a négyfős Görögországi utazásnak is nagyon örül, tervei szerint családjával utazik majd külföldre.



Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!