Jól sikerült a minitorna Győrben


2010-08-05 11:26:47  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Az ETO Park kempingpályáján szerdán 17 órakor kezdődött hármas tornán a házigazda ETO II mellett az Arab Emirátusok egyik élvonalbeli együttese, az Al-Jazira valamint a Lombard II tartott egymásközti erőfelmérőt. Az első összecsapáson Nagy Mihály együttese a hazaiakkal csapott össze és 2-1-es sikert aratott. A pápaiak a Kovács - Peric, Fazekas, Domján, Somogyi - Füzi, Hacker, Kiss R. - Nyári, Füredi, Granát összeállításban léptek pályára. Nagy iramú, kemény félidőt játszott a két csapat. A 10. percben Horváth 35 méteres lövése Kovács fölött vágódott a kapu közepébe 1-0. Öt perccel később Granát adott kitűnő labdát Nyárinak, aki szépen emelt a kapuba 1-1. A 22. minutumban Granát szerzett labdát az ellenfél térfelén, lefutotta a védőket és gyönyörű gólt lőtt a jobb felső sarokba, kialakítva ezzel a 2-1-es végeredményt. Nagy Mihály elégedett volt csapata mutatott teljesítményével, hiszen tanítványai agresszíven, jól játszottak és megérdemelten nyertek.
- Jobbak voltunk, de nagyon bosszantó, hogy korán kaptunk egy távoli gólt. A "mini mérkőzést " megérdemelten nyertük meg, igaz, hogy az ETO erősebbik csapata a másik mérkőzésen játszott.
A mieink következő ellenfele az Al Jasira volt, nagy fölényben játszott az arab csapat a kissé megilletődött fiatalok ellen, ennek tudható be, hogy a Kovács - Peric, Fazekas, Domján, Somogyi – Füzi, Hacker, Kiss R. – Nyári, Füredi, Granát összetételű gárda már a harmadik percben hátrányba került. Egy jobb oldali beadásnál a bámészkodó védők közül fejeltek a kapuba. Ezután is többet birtokolta a labdát az arab csapat, de helyzetet nem tudtak kialakítani. Miután megnyugodtak a Lombard fiataljai három nagy helyzetet hagytak ki Nyári, Csepregi és Fazekas révén. Tudásban óriási volt a különbség a pihenten játszó arabok javára, de a Lombard II nagyon lelkesen játszott és majdnem meglepte nagyhírű ellenfelét.

Nagy Mihály: Számomra is és a játékosaim számára is óriási élmény volt egy ilyen világhírű dúsgazdag klub ellen játszani. Egy nagyon hajtós meccs után léptünk pályára egy pihent csapat ellen és nagyon elfáradtunk a végére. Az elején megilletődöttek voltunk, ennek tudom be a korai gólt, amit a védőim csak néztek. Utána viszont kidolgoztunk három komoly helyzetet és nagyon meglephettük volna világhírű ellenfelünket.
A minitorna harmadik találkozóján az ETO 2-0-s vereséget szenvedett arab ellenfelétől.


Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!