Szolgálati időhöz kötnék a nők nyugdíjazását


2010-08-04 11:20:36  | cikk: mo  | 


Szolgálati időhöz kötnék a nők nyugdíjazását főképe
Dr. Kovács Zoltán fideszes országgyűlési képviselő ma délelőtt sajtótájékoztatón erősítette meg azt az információt, mely szerint januártól – életkortól függetlenül – a nők 40 év szolgálati idő után nyugdíjba mehetnének. A témával kapcsolatban kabinetdöntés született, az előterjesztés ősszel kerül a Parlament elé és január elsejétől léphet hatályba. A koncepció a Fidesz programjának Siker és szolidaritás című fejezetében már szerepelt, Pápán a tavaszi választási kampányban Navracsics Tibor akkori frakcióvezető érintette a témát.

- A rendelkezés több tízezer nőt érint, azokat akik a leginkább megérdemlik, hiszen 40 éven keresztül fizették a járulékot és 40 éven keresztül adóztak a jövedelmük után. Ebből adódóan azok a hölgyek érintettek leginkább, akik 14-16 évesen kezdtek dolgozni, elsősorban fizikai munkát végeztek életük során és – a jelenlegi, átmeneti szabályok szerint – a 62 éves nyugdíjkorhatárt nem érték el – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Dr. Kovács Zoltán hangsúlyozta, a 40 év szolgálati idő után távozó nők öregségi nyugdíjának összegét nem csökkentené az állam, vagyis az érintettek a vonatkozó szabályok szerinti teljes nyugdíjat megkapnák.


Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!