5 főről 4 főre csökken a kisebbségi önkormányzatok képviselőtestülete


2010-08-03 14:13:05  | cikk: Tóth Tamara  | 


Ma délelőtt tartotta soron következő ülését a Pápa Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat a Polgármesteri Hivatal II. emeleti tárgyalótermében. A testület három megjelent képviselővel határozatképes volt és három napirendi javaslatot tárgyalt. A megjelent képviselők ellenszavazat nélkül hagyták jóvá a Pápa Városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2010. I. félévi gazdálkodásról szóló beszámolót, melyet a képviselők már előzetesen írásban megkaptak. Holdosiné Bánhegyi Ildikó elnök elmondta, a félév során az állam által biztosított működési és feladatalapú támogatásból gazdálkodtak, elég szűkösen, hiszen az összeg alig fedezte az iroda fenntartásának költségeit. Annak ellenére, hogy komoly bevételt nem tudtak produkálni, Holdosiné Bánhegyi Ildikó úgy véli, rendkívül színes és programokban gazdag félévet zárnak – utalt a Jókai Mór Művelődési Központ Tudás-Szín-Tér projektjére, mely programjaival a hátrányos helyzetű kisebbségre is különösen nagy figyelmet fordított. Az elnök a második napirendi pontban beszámolót tartott a nyári programokról, melyben a két egyhetes gyermektábor mellett a második alkalommal meghirdetett lovári nyelvtanfolyamról, illetve a hétfőn tartott holokauszt megemlékezésről tájékoztatott. Végül vegyes ügyekben a közelgő önkormányzati választásokról számolt be az elnök. Holdosiné Bánhegyi Ildikó elmondta, Pápa Város Képviselőtestülete legutolsó ülésén 5 főről 4 főre csökkentette a kisebbségi önkormányzati képviselők számát, nem örülnek ennek a határozatnak, de tudomásul vették és elfogadták – tette hozzá a kisebbségi önkormányzat elnöke.


Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!