Szerények az eszközeink, szerények a lehetőségeink – készül a Jobbik az őszi választásokra (Frissítve)


2010-07-31 19:31:42  | cikk: mo  | 


Szerények az eszközeink, szerények a lehetőségeink – készül a Jobbik az őszi választásokra (Frissítve) főképe
A nemzeti radikalizmus magvait a helyi közéletben, a helyi politikában kell elvetni. Számunkra a legfontosabb a helyi önkormányzatokban való részvétel – hangzott el a Jobbik Magyarországért Mozgalom Pápai Alapszervezetének kampánynyitó rendezvényén, melynek keretében Orbán Imre helyi elnök bemutatta a párt 9 önkormányzati képviselőjelöltjét, köztük alpolgármester-jelöltjét és polgármester-jelöltjét.

A helyi elnök azt hangsúlyozta, szerény eszközökkel, szerény lehetőségekkel készülnek az októberi önkormányzati választásokra, de az igazságot ezután is ki fogják mondani. Hozzátette, a helyi politikában is az országos trendet követik, támogatnak minden olyan javaslatot és határozatot, amely az emberek mindennapjait hivatott megkönnyíteni.

Orbán Imre röviden ismertette a párt jelöltjeinek eddigi tevékenységét, majd Póczik Polixénia alpolgármester-jelölt mutatkozott be.
-    Fontosnak tartom, hogy azok a politikai vezetők, akik nem megfelelő magatartásával hazánk idáig jutott, ne legyenek az Országgyűlésben. Úgy érzem, mindenkinek tenni kell szűkebb pátriájában azért, hogy megváltozzon az emberek gondolkodásmódja – fogalmazott a jelölt.

A rendezvényen Erőss Bulcsú polgármester-jelölt is szólt az egybegyűltekhez. Beszédében úgy fogalmazott, a radikális változást vérfrissítéssel lehet elérni.
- Ha Budapesten húsz év alatt megfáradt Demszky Gábor és csapata, akkor Pápán is elfáradt dr. Kovács Zoltán és csapata. Ellenzékből nem könnyű politizálni, de mégiscsak azt látjuk, hogy a Fidesz a legtöbb beterjesztését a Jobbiktól kölcsönözte. Ha már ezt el tudjuk érni az önkormányzatban, rájuk hagyjuk – hangsúlyozta Erőss Bulcsú.
A polgármesterjelölt hozzátette, legfontosabb programpontjaik közé tartozik a szociális segélyek átvizsgálása és a munkahelyteremtés. Elmondta azt is, 30 százalékkal csökkentenék a polgármester és az alpolgármester fizetését és 20 százalékkal kevesebbet kapnának a pápai önkormányzati képviselők is.

A Jobbik önkormányzati képviselőjelöltjei:  

Roskovics Roland
Tremmel Ádám
Hubay Béla
Kövér Zoltán
Póczik Polixénia
Erőss Bulcsú
Süle Zsolt
Király Norbert
Sokoray László

Információink szerint a tizedik jelölt meghallgatása még nem történt meg, így az ő nevét csak a jelöltállító bizottság döntése után hozza nyilvánosságra a párt.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!