Döntetlen a Haladás ellen


2010-07-23 00:00:13  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Döntetlen a Haladás ellen főképe
A Lombard II a bajnokságra való felkészülés soron következő találkozóján a Szombathelyi Haladás második csapatát fogadta a Perutz stadion edzőpályáján. Nagy Mihálynál ezen az összecsapáson a fiatalok mellett azok jutottak elsősorban lehetőséghez, akik korábban kevesebbet játszottak. A mieink a Hajgató - Hauber, Fazekas, Megyesi R., Füzi-Kiss T. Horváth T., Nagy N. Nyári, - Radó, Nemes összetételben kezdtek, csereként Molnár, Pály, Mészáros, Böcsföldi, Megyesi és Novák is lehetőséget kapott. A találkozó harmadik percében megszerezte a vezetést a vendégcsapat, melyet Kiss egalizált fél óra elteltével. Bár mindkét csapat előtt több gólszerzési lehetőség is adódott, az eredmény nem változott,maradt az 1-1.
Nagy Mihály: Reális az eredmény, elégedett vagyok a fiúkkal, annak ellenére, hogy ebben az összeállításban még nem játszottunk, többen is jó teljesítményt nyújtottak, Megyesi Patrik és Nyári Ádám is sérülés után tért vissza. Sok 16-17 éves fiatal kapott lehetőséget a mai találkozón, akik megállták a helyüket. Hétvégén ennek a mérkőzésnek a visszavágójára utazunk Szombathelyre, ott már a szűkített keret kap lehetőséget, a felkészülés hátralévő részében a Győri ETO II-vel két alkalommal, a Veszprémmel illetve a Kápolnásnyékkel egyszer meccselünk.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!