Minden a gyerekekről szól - nyitóceremónia Paparettel és Caballoval


2010-07-17 21:17:07  | cikk: mo  | fotó: mo  | 


Minden a gyerekekről szól - nyitóceremónia Paparettel és Caballoval főképe
Tengernyi gyermekjáték hever szerte a Várkertben tegnap óta. Az ötödik Pegazus Parádé ma is sok meglepetést tartogatott a látogatók számára. A játékok közt minden korosztály megtalálja a kedvére valót, a legkisebbektől a legnagyobbakig. A mai napon azonban már nemcsak a földön heverő, izgalmasabbnál izgalmasabb eszközöket próbálhatták ki a gyerekek, hanem a kézműves játszóházakban saját lovat és egyéb papírfigurákat is készíthettek maguknak.

Délelőtt 10 órakor aztán zendült a cintányér, zörögtek a csörgők, a Pegazus Színház tagjai vidám nyitóceremóniára invitálták az apróságokat és szüleiket. Paparett és Caballo, a két ceremóniamester játékos műsort állított össze, sok-sok zenével és szórakozással. A produkcióból azonban a tudáspróba sem maradhatott ki. Színészeink találós kérdésekre várták a választ petákért cserébe, melyekért a Várkertben felállított gyermekboltban értékes játékokat kaphattak a jól válaszolók.

A nyitóünnepségen adták át a Pegazus Színház – ma már hagyományosnak mondható – gyűjtőakciójának ajándékait. Nemes célok érdekében a színház Veszprém megyei bérletes gyermekei felajánlhatták kinőtt, megunt játékaikat. Az évad alatt rengeteg ajándék gyűlt össze, melyek ezúttal a Bakonyszücsi Rehabilitációs Otthon lakóit illetik. A játékokat nevükben dr. Berényi Üveges Ildikó vette át.

A nyitóceremónia táncos parádéval zárult a Várkert színpadán, majd Paparett, Caballo és a sok gyerek együtt sétáltak át a Várkastélyba, ahol szintén izgalmas meglepetésnek lehettek szemtanúi…a közel 500 féle mackót felvonultató mackókiállításnak és a Pegazus Színház jubileumi báb-és díszletkiállításának.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!