A Második utcában lakott egy pék - Bemutató előtti beszélgetés a szerzővel
2010-07-13 17:31:25 | cikk: HuHa |
Alig több mint fél éve, december elején jelent meg a papa-ma.hu portálon a Visszabeszélő című rovatban az a rövid írás, ami a csütörtök este hat órára, az Esti Kornél Kávéházba könyvbemutatóra szóló meghívó szerint immár egy kötet címadó írása - A Második utcában lakott egy pék - is egyben. Az említetten felül további tizenegy elbeszélést (?) tartalmaz a vékony könyvecske, amelynek előszavát Tódor János író írta, borítóját pedig több évtizedes fekete-fehér és színes fényképek illusztrálják. A szerzőt kértük egy rövid beszélgetésre: ezzel is szeretnénk kedvet csinálni a könyvbemutatóhoz.
-Nem írta alá a portálon megjelent 12 írás egyikét sem.
-Nincs tapasztalatom olyan szövegek megjelentetésében, amelyek akármily csekély mértékben is, de irodalmi igénnyel készültek. Név nélkül bátrabban mertem fogalmazni, ha tetszik, gátlástalanabb voltam; magát a szöveget kínáltam az olvasónak, hogy olvassa, és mivel az internetes médiafelület erre lehetőséget kínál, egyben véleményezze is, ha akarja. Elismerem, ez szokatlan, hisz egész „akadémiai” irodalomtanításunk az irodalmi szövegek önmagukban való értékelése helyett a kelleténél nagyobb súlyt helyez a költők, írók személyére, életére, a szövegek keletkezésének körülményére. Én ugyan nem vagyok sem író, sem költő, de ettől a tanult kényszertől is mentesíteni akartam az olvasót.
-Miért, amennyiben odaírta volna a nevét, akkor úgy gondolja, hogy nem a szöveggel, hanem a személyével foglalkoztak volna?
-Legalábbis részben.
-Következő írásainál ez már nem fog működni; ha odaírja a nevét, ha nem, a stílusról majd felismerik.
-Egyrészt köszönöm, bár korántsem gondolom, hogy kiforrott stílusom lenne, de valóban, legközelebb már nem élhetek ezzel az eszközzel. Tekintsük úgy, hogy volt egy jó fél évem, időszaka egyfajta szüzességnek, amikor a megjelenés után ártatlan arccal várhattam a reakciókat, figyelhettem az írásaim fogadtatására.
-És volt sikerélménye?
-Hát manapság nem sokan olvasnak ilyesmit. De ezért volt különösen érdekes az, ahogy kommentálták az írások némelyikét.
- Az egyes írások együtt jelennek meg a hozzászólásokkal. Miért tartotta fontosnak, hogy ezek is szerepeljenek a kötetben?
-Valamennyi írás a papa-ma.hu portálon jelent meg. Van, amelyiket közülük sokan kommentáltak, van, amelyiket senki. De amelyikhez sok vélemény érkezett, az a véleményekkel együtt kerek egész, azt is mondhatnám, hogy a hozzászólókkal közösen írt történet. A kötet így tulajdonképp pillanatkép egy internetes felületről, olyasmit tesz megjelentethetővé, amire a nyomtatott kommunikáció csak jelentős időmúlással képes: jelzéseket tartalmaz a befogadásról, képet nyújt esetenként arról, hogy milyen gondolatokat képes felidézni, megindítani egy szöveg az értő, odaforduló olvasóban.
-Miért pont most jelenik meg ez a kötet? Miért tizenkét írást tartalmaz és mondjuk, miért nem huszat?
-Mikor az elsőt írtam, akkor magam sem gondoltam, hogy továbbiak következnek. Aztán egy idő után alaposan átforgattam gyerekkori emlékeimet, odafigyeltem, ha valami váratlanul egy több évtizedes élményt idézett fel, s ha megérett bennem, akkor leültem, hogy a világhálót használva elmondhassam másoknak. A tizenkettedik írás után úgy érzem, egyelőre kiírtam magamból mindent, nincs értelme erőltetni a folytatást, ennyi volt.
-Tervez valami újabbat, valami mást? Gyűjtögeti, rendezgeti a következő írásokra elegendő élményeket?
-Nem tudom. Amikor középiskolásként – hosszú évek próbálkozásai után – megjelentek a verseim egy akkor tekintélyesnek számító országos irodalmi lapban, nagyon büszke voltam. Meg elégedett is. Olyannyira, hogy lassan huszonöt éve nem is írtam verset. Vagy legalábbis olyat, ami ránézésre annak tűnik.
-Nem írta alá a portálon megjelent 12 írás egyikét sem.
-Nincs tapasztalatom olyan szövegek megjelentetésében, amelyek akármily csekély mértékben is, de irodalmi igénnyel készültek. Név nélkül bátrabban mertem fogalmazni, ha tetszik, gátlástalanabb voltam; magát a szöveget kínáltam az olvasónak, hogy olvassa, és mivel az internetes médiafelület erre lehetőséget kínál, egyben véleményezze is, ha akarja. Elismerem, ez szokatlan, hisz egész „akadémiai” irodalomtanításunk az irodalmi szövegek önmagukban való értékelése helyett a kelleténél nagyobb súlyt helyez a költők, írók személyére, életére, a szövegek keletkezésének körülményére. Én ugyan nem vagyok sem író, sem költő, de ettől a tanult kényszertől is mentesíteni akartam az olvasót.
-Miért, amennyiben odaírta volna a nevét, akkor úgy gondolja, hogy nem a szöveggel, hanem a személyével foglalkoztak volna?
-Legalábbis részben.
-Következő írásainál ez már nem fog működni; ha odaírja a nevét, ha nem, a stílusról majd felismerik.
-Egyrészt köszönöm, bár korántsem gondolom, hogy kiforrott stílusom lenne, de valóban, legközelebb már nem élhetek ezzel az eszközzel. Tekintsük úgy, hogy volt egy jó fél évem, időszaka egyfajta szüzességnek, amikor a megjelenés után ártatlan arccal várhattam a reakciókat, figyelhettem az írásaim fogadtatására.
-És volt sikerélménye?
-Hát manapság nem sokan olvasnak ilyesmit. De ezért volt különösen érdekes az, ahogy kommentálták az írások némelyikét.
- Az egyes írások együtt jelennek meg a hozzászólásokkal. Miért tartotta fontosnak, hogy ezek is szerepeljenek a kötetben?
-Valamennyi írás a papa-ma.hu portálon jelent meg. Van, amelyiket közülük sokan kommentáltak, van, amelyiket senki. De amelyikhez sok vélemény érkezett, az a véleményekkel együtt kerek egész, azt is mondhatnám, hogy a hozzászólókkal közösen írt történet. A kötet így tulajdonképp pillanatkép egy internetes felületről, olyasmit tesz megjelentethetővé, amire a nyomtatott kommunikáció csak jelentős időmúlással képes: jelzéseket tartalmaz a befogadásról, képet nyújt esetenként arról, hogy milyen gondolatokat képes felidézni, megindítani egy szöveg az értő, odaforduló olvasóban.
-Miért pont most jelenik meg ez a kötet? Miért tizenkét írást tartalmaz és mondjuk, miért nem huszat?
-Mikor az elsőt írtam, akkor magam sem gondoltam, hogy továbbiak következnek. Aztán egy idő után alaposan átforgattam gyerekkori emlékeimet, odafigyeltem, ha valami váratlanul egy több évtizedes élményt idézett fel, s ha megérett bennem, akkor leültem, hogy a világhálót használva elmondhassam másoknak. A tizenkettedik írás után úgy érzem, egyelőre kiírtam magamból mindent, nincs értelme erőltetni a folytatást, ennyi volt.
-Tervez valami újabbat, valami mást? Gyűjtögeti, rendezgeti a következő írásokra elegendő élményeket?
-Nem tudom. Amikor középiskolásként – hosszú évek próbálkozásai után – megjelentek a verseim egy akkor tekintélyesnek számító országos irodalmi lapban, nagyon büszke voltam. Meg elégedett is. Olyannyira, hogy lassan huszonöt éve nem is írtam verset. Vagy legalábbis olyat, ami ránézésre annak tűnik.
Képek:
nincsenek képek
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!