Pápa és Vidéke helyett Fidesz és Vidéke - MSZP-s sajtótájékoztató


2010-07-09 15:05:24  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Pápa és Vidéke helyett Fidesz és Vidéke - MSZP-s sajtótájékoztató főképe
Az MSZP önkormányzati képviselői a június 7-én tartott képviselőtestületi ülésen tettek javaslatot az árvízkárosultak részére történő pénzgyűjtésre. A segélyakció során 101 ezer forint gyűlt össze -jelentette be Grőber Attila ma délelőtt sajtótájékoztató keretében.

Az elnökhelyettes elmondta, már folynak a tárgyalások, hogy melyik az a térség, település, város, amelyik a legkárosultabb és legrászorultabb a segítségre. A pénzt személyesen fogják elvinni, hogy pontosan tudják, oda jut, ahol szükség van rá.

Ezt követően Grőber Attila a Pápa és Vidéke című hetilapban megjelent újságcikk tartalmáról beszélt. A 2009. február 5-én megjelent újságban a Sokan vannak, elegen vagy kevesen? címmel ellátott írás a Bajnai-kormány által benyújtott törvénymódosító javaslatról mond véleményt.

Arról olvashatunk benne, hogy az önkormányzatok képviselőinek csökkentése milyen problémákat okoz. Három ilyen problémát is kiemelt a cikk szerzője. Az egyik, hogy ha drasztikusan csökken a képviselők száma, pápai viszonylatban 23-ról 13-ra, akkor gyakorlatilag nem változik semmi, nem lesz olcsóbb a rendszer - írja az újságíró. A másik oka, mert olyan kevés képviselő lesz a kisebb településeken, hogy már szinte mulatságos. Harmadik indokként pedig helyi döntéshozatal nem demokratikusan zajlik majd, hanem néhány ember hatalmi ügyévé válik. Szó szerint idézve az újságírót: „néhányan, valakik már megint a fejünk fölött döntöttek”. Az újságíró nem írta a nevét, csak egy VéBé aláírás van a cikk alatt.

 - Nem riportként készült, hanem a harmadik oldalon található, kiemelt keretben. Az újságírás hagyományai szerint ez az újság véleményét és szellemiségét tükröző rovat. Most már tudjuk, hogy ez nem a törvény ellen szólt, amely azzal a céllal került benyújtásra, hogy lényegesen csökkentse az önkormányzati képviselők számát, olcsóbb legyen az önkormányzat és őrizze meg a hatékonyságát.

Grőber Attila szerint ennek a cikknek van ma 2010  júliusában két tanulsága is. Az egyik az, hogy az ország arról beszél internetes fórumokon, újsághirdetésekben, hogy milyen a nemzeti együttműködés rendszere. Mint mondta, ez szép válasz. A Fidesz semmilyen nemzeti együttműködési rendszert nem akart, mert nem támogatta a törvényjavaslatot akkor, amikor az MSZP nyújtotta be.

- Legyen egyetértés. Igen, valóban azt akarjuk, hogy legyen! De ezt nem leírni kell, hanem meg kell csinálni! Akkor is meg kellett volna csinálni, amikor egyébként nem a Fidesz volt hatalmon. Akkor nem szavazták meg, most pedig ugyanazt veszik elő, csak sokkal rosszabb verzióban, mert itt sokkal több az egyéni körzet és kevesebb a listás. Vagyis várjuk a Fidesztől, azt mondja, akkor hibázott, vagy pedig mondja azt, nekik nem az elvek a fontosak, hanem hogy ki csinálja meg.

Türelmes embernek vallja magát Grőber Attila. Ez a törvényjavaslat a kormány részéről május 17-i dátummal kelt. Egész eddig várt arra, hogy az újságíró ezt a cikket megismételje. Mint mondta, az egy tisztességes újságírói lépés lett volna, hiszen lehet véleménye egy újságírónak. De ez most nem történt meg. A másik tanulsága ebből kifolyólag az a cikknek Grőber Attila szerint, hogy azt pártpolitikai attitűdből írták.

- Nem mondom, hogy megrendelésre. De az újságíró számomra, számunkra elvesztette azt a szellemi függetlenségét, amivel egyébként rendelkeznie kellene. S mivel az újság sem reagált erre, azt gondolom, hogy az augusztus 5-én megjelenő számban remélem, hogy az újság, vagy az újságíró reagál majd arra, amit elmondtam és tisztázzuk a viszonyt. Mert most úgy tűnik, ha az MSZP mond valamit, az nem jó. Ennyi erőből akár az újság nevét is át lehetne írni, lehet úgy hívni, hogy Fidesz és Vidéke. Ha más szemében a szálkát, akkor a saját szemünkben is vegyük észre a gerendát - zárta mondandóját az elnökhelyettes.

Gőgös Zoltán országgyűlési képviselő parlamenti ügyekről beszélt a sajtótájékoztatón. Benyújtotta a kormány a gazdaság élénkítésével összefüggő csomagot, salátatörvény-javaslatot. Maga a benyújtás módja is elég izgalmas, hiszen múlt héten, pénteken délután került fel a Parlament oldalára, melyet hétfőn éjszaka általános vita követett - mondta el Gőgös Zoltán.  Úgy gondolja, ebből is látszik, hogy a törvényalkotás rendszerében olyan súlyos zavar van, amit hosszútávon nem lehet csinálni.

- Kimondva, kimondatlanul úgy tűnik, hogy ez alapján a Parlamentre nincs szükség. Ott olyan emberek ülnek, akik kellenek, a végén megnyomnak egy gombot, ha van véleményük, van, ha nincs, akkor sincs baj, úgysem számít - fogalmazott a politikus.

Gőgös Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy a miniszterelnök által bejelentett 29 pontos kormányprogram pont azt az egy hiányosságot nem tartalmazza, amelyre a Fidesz választási kampánya épült, az adócsökkentést. Mint mondta, konkrétan az hangzott el Orbán Viktor részéről, hogy még az idén, egyszeri, nagyarányú adócsökkentés lesz. Erről szó sincsen. Úgy gondolja, hogy aktuális lenne a kormány részéről bevallani a hibát. A földtörvény módosításról azt mondta a képviselő, hogy az előző kormány ideje alatt féléves egyeztetések szokták megelőzni annak módosítását. Most nem volt semmiféle egyeztetés és szintén egy összecsomagolt valami lett a nemzeti földalapos törvényből - vélekedett Gőgös Zoltán.

Mint mondta, az MSZP hétfőn nem fogja megszavazni ezt a törvényt, mert sok helyen érdemi részben nem sikerült korszerűsíteni azt. Ez olyan filozófiaváltást jelent, amit nagyon meg fog szenvedi az ország hosszútávon.

A helyi szervezet elnöke a sajtótájékoztató végén az árvízkárosultak adományozásához hozzátette, megyei szinten is lezajlott ebben az ügyben egy lobbi, véleménye szerint, ha mind a hét választókerület legalább ennyit összegyűjt, az már érdemi segítség lenne a rászorulóknak. A parlamenti frakció 1 millió forintot ajánlott fel, mely összeg már a helyére került, eljutott a rászorulókhoz.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!