„A város így mulat, jó a hangulat…” – Ákos koncert Pápán


2010-06-27 20:40:47  | cikk: mo  | fotó: mo  | 


„A város így mulat, jó a hangulat…” – Ákos koncert Pápán főképe
Ákos 2010-ben sem pihen. A rajongók már megszokhatták, hogy születésnapján évek óta előrukkol egy újabb lemezzel, turnéval vagy dallal. Idén Szinbád dala debütál a nagyközönség előtt. A nagyszabású Szinbád Turné 2010 nevet viselő koncertsorozat tegnapi állomása Pápa volt. A turné alkalmával a jól ismert rock slágerek hangzottak el, a különlegesség ezúttal az, hogy mindez vadonatúj hangszerelésben csendül fel, mely elsősorban a billentyűs, Szakos Krisztián keze nyomát dicséri. A tegnapi koncert a vájtfülűeknek is tartogatott néhány meglepetést, régi, kevesebbet játszott szerzeményeket. Ilyen volt például a Calypso, az Erő és Alázat vagy a Mindenki táncol. A látvány és a fények első osztályú, ehhez járult hozzá a színpad mögötti 5 kivetítő is.  


Papa-ma.hu: Nagyszabású három napos egyházi rendezvény keretében lép színpadra Ákos és zenekara Pápán. Adódik a kérdés, mit jelent az Ön számára a hit, miben segítette pályája és élete során?

Ákos: Erről éjszakákat lehetne beszélni, hogy mit is jelent a hit? Mindent. Egyébként felmerült bennem a kérdés, hogy vajon mért engem invitáltak a református testvérek erre a koncertre, hiszen „római kaotikus” létemre, ugyanabban hiszünk, csak éppen én más felekezet tagja vagyok. De mondták, hogy ez őket ez egyáltalán nem érdekli. Nagyon szimpatikus volt ez nekem, hogy van egy kis ökumené jellege a rendezvénynek. Hogy miben segített? Az egész életem megfordult, amikor 33 évesen már nemcsak az érdeklődés szintjén kezdtem foglalkozni a témával. Nem gondolom, hogy ezt be lehet fejezni. Nem gondolom, hogy bárki kijelentheti, hogy ő már „benn” van, biztos helyen van. Azt gondolom, hogy ez az ismeret vagy az emberben mindig ott motoszkáló rend néha kifejezésre tud jutni az ember életében, néha pedig gyengék vagyunk, és nem tudunk ennek megfelelve élni. Magyarul minden döntésben benne kell, hogy legyen. A kérdés az, hogy akarok-e ezzel foglalkozni vagy sem? Behívom-e az életembe, hagyom-e, hogy ő behívjon az életébe, ez a rend, akit Jézussal szoktunk megszemélyesíteni, vagy pedig elutasítom, és egyáltalán nem foglalkozom vele. De soha nem késő. Bár nem tudhatjuk, hogy mikor van késő, ezért ha mindez egy kicsit is megérint valakit, nem árt vele többet foglalkozni…és erről még egy másfél órát tudnék beszélni.

Papa-ma.hu: A nagyszabású Szinbád turnéval érkezett Pápára. Mi volt a vezérfonal a dalok összeállításánál, milyen a repertoár?

Ákos: A címadó dalon, a Szinbád dalán kívül még egy új szám szerepel a repertoárban a készülő lemezről, amelyet még idén októberben szeretnék megjelentetni. Egyébként pedig ritkán játszott dalok és gyakran játszott dalok elegye a repertoár. Vannak olyan dalok, amelyekről az egyszeri ember is felismerhet bennünket, aki nem követi szorosan az én pályámat, hanem csak a rádióban hallott dalok alapján azonosít. És helyet kapnak benne olyan dalok is, melyeket máskor nem vagy nagyon ritkán játszunk. Azt gondolom, hogy mindenki számára újként hathat ez a koncert, hiszen minden egyes dalt áthangszereltünk – bár ez az elmúlt években már gyakorlattá vált, hogy mindig az adott turné hangütéséhez igazodva hangszereljük át a dalokat. Alapvetően egy nagyon friss, legitim, „terpeszállós” rockműsornak szánjuk azt, amit játszunk.

Papa-ma.hu: Ákos több mint 20 éve van a pályán – sikerrel. Ha visszagondol eddigi pályafutására, milyen mérföldköveket emelne ki, amelyekre a legbüszkébb, vagy akár sorsfordító volt az életében?

Ákos: Négy főművem van, sorrendben Márton, Anna, Kata és Júlia névre hallgatnak. Én azt gondolom, hogy az igazi és maradandó élménye az embernek a családja. Mondhatnám, hogy milyen óriási érzés volt az első szólólemezemet elkészíteni vagy az első nagy csarnokokban való fellépés, de ezek mind múlandó dolgok és el is múlnak az emberből. Ami nem múlik az a harctéri idegesség, az a pozitív felkészülési izgalom, ami minden egyes koncert előtt benne van az emberben, nemcsak a próbaidőszak alatt, hanem közvetlenül a koncertek előtt is. Belőlem ez a pozitív amatőrség nem múlt el, én nem tudok rutinból koncertezni. Egyrészt nem is akarok, másrészt nem is vagyok képes rá. Ha nekem nem is ugyanazt az eredeti izgalmat jelenti egy koncert, mint 16 éves koromban, de azért nagyon izgalmas dolog a közönséggel találkozni, mindig nagyon várom, és kérem az égiek segítségét, hogy a tudásom legjavát tudjam nyújtani azon a bizonyos estén.

Papa-ma.hu: Ákos elégedett az életével?

Ákos: Soha nem voltam még elégedett. Igyekszem boldog ember lenni, és a boldogságom kulcsa az elégedetlenségem. Mindig a következő munkám érdekel. Tudom, hogy 42 éves vagyok, tudom, hogy huszonakárhány éve állok színpadon, de ha azt kérdezik tőlem, hogy mi a legfontosabb munkám, akkor nem már megjelent dolgokat fogok mondani, hanem azt, amit most csinálok. Tehát az új lemezem, az új dalok sorsa, az sokkal jobban mozgat, érdekel, mint a már megjelent nagy sikerek sorsa.

Papa-ma.hu: Akkor lássuk, mik a jövő tervei?

Ákos: 8 embernek elegendő munkám van. Most a turnéval kapcsolatban nagyon fontos, hogy az előadások rendben menjenek. Nagyon hosszú ideig tartott a felkészülés, a dalokat össze kellett válogatni, aztán az áthangszerelés. Összehangolt hang és fénytechnika követi le a dalok minden rezdülését. Ehhez egy nagy csapatot kell mozgósítani. Emellett csinálom a lemezt, ezt tartom a legfontosabb munkámnak. Aztán megszületett a negyedik gyerekem, ezzel szintén jár feladat, és nemcsak vele, hanem a másik hárommal is. Szóval hosszan sorolhatnám, hogy mi van most. A legfontosabbnak azt tartom, hogy lemenjen ez a turné és közben be tudjam fejezni a lemezt, és az utolsó simításokat oda tudjam adni a hangmérnöknek, amíg én elmegyek a gyerekeimmel nyaralni és feltöltődni. Amikor megjövök, a lemez utolsó rezdüléseit, a gyártást le kell ellenőriznem, klipet kell csinálnom, fotóznom kell hozzá. Ha Isten segít, október végén megjelenhet az album. Több színházi szerepre van felkérésem, amit szépen csendben lemondogattam, lehet, hogy a feleségem se sértődik meg, ha néhány hétvégét otthon töltök. Aztán jövő tavasszal elindul az új lemezbemutatóturné, és hát 2011-re és 2012-re is határozott elképzeléseim vannak, de ez természetes, mert erőm teljében vagyok. Erős, középkorú srác vagyok, aki mikor dolgozzon, ha nem most!


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!