Megkezdődött a REND


2010-06-26 14:38:38  | cikk: mo  | fotó: mo  | 


Megkezdődött a REND főképe
Ma délelőtt 10 órakor hivatalosan is megkezdődött a Református Egyházi Napok Dunántúl 3 napos rendezvénye. Az ünnepélyes megnyitón Lentulai Attila, a Pápai Református Egyházmegye esperese hirdetett igét. Az alkalmon részt vett Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyház főgondnoka, Szászfalvi László államtitkár, dr. Kövér László országgyűlési képviselő és dr. Kovács Zoltán Pápa polgármestere.
A rendezvényt Steinbach József püspök nyitotta meg. Beszédében kihangsúlyozta, a legfontosabb a hálaadás. Hálásak lehetünk azért, hogy itt a Dunántúlon lehetünk, 6 egyházmegyében és több száz gyülekezetben végezzük az Istentől ránk bízott szolgálatot:az igehirdetést, a nevelést, a pásztorációt – fogalmazott a püspök.
Az ünnepélyes megnyitó alkalmával dr. Kovács Zoltán is köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, Pápa városa is hálával gondol a református egyházkerületre, hogy ezt a nagyszabású rendezvényt elhozta városunkba.
- A pápai reformátusság sokat tett azért a Dunántúli Református Egyházkerületben, hogy a résztvevők egy ilyen rendezvénnyel megörvendeztessék és hálát adhassanak az Úristennek. A REND mottója az együvé tartozás és a nyitottság. Ez a közel 80 program, amelyet a szervezők a három nap során felkínálnak, mindenki számára testvéri közösséget adhat és a kulturális programokon keresztül ismeretségek, barátságok kialakulását és a egyházhoz való közeledést biztosítja – fogalmazott a polgármester.

Az ünnepélyes megnyitót követően a Miénk a színpad elnevezésű programmal folytatódott a program, melynek keretében amatőr művészeti csoportok és oktatási intézmények növendékei léptek fel. 


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!