Kárpát-medencei Összmagyar Diákbajnokság: A játék véget ért


2010-06-26 13:58:34  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: Haraszti Gábor  | 


Kárpát-medencei Összmagyar Diákbajnokság: A játék véget ért főképe
Két mérkőzéssel búcsúzott a torna Pápa városától, előbb Petőfi – Hidaskürt, majd Nagybecskerek – Dunaszerdahely találkozót rendeztek. Nagy izgalmakat nem hozott a két összecsapás, hiszen az már korábban eldőlt, hogy a dunaszerdahelyi sportiskola növendékei nyerik a pápai elődöntőt, így ők utazhatnak a vasárnapi, budapesti fináléra.

A Petőfi csapata folytatta a tegnapi gólgyártást, pénteken egy hatost rámoltak be a nyárádszeredai kapuba, ma szintén hat alkalommal kellett a hidaskürti portásnak maga mögé nyúlnia, ráadásul Koncz János fiai a legutóbbi két szereplésük alkalmával még gólt sem kaptak. A tornagyőztes csapat szintén egy gólgazdag, 5-2-es találkozón, győzelemmel vonult öltözőbe.

Demeter Szabolcs, a dunaszerdahelyiek csapatkapitánya a tornagyőzelmet elsősorban a csapatmunkának tulajdonítja.

- Nem titkoltan az első helyért érkeztünk Pápára, úgy gondolom ennek érdekében mindent meg is tettünk. Négy éve van együtt a csapat gerince, többekkel a FK DAC-ban is együtt kergetjük a labdát, összeszokott gárda vagyunk. Bízom benne, hogy a budapesti döntőben sikerül a végső győzelmet is megszereznünk. Örömteli, hogy a többi csapat játékosaival hosszútávú barátságokat kötöttünk.

Dr. Kovács Zoltán beszédében elmondta, hogy azért jók az ilyen tornák, mivel sok labdarúgóra az ilyen bajnokságok során figyelnek fel.

- Örömmel adtunk otthont a mérkőzéseknek, azt gondolom, hogy játékosok, csapatvezetők, szurkolók egyaránt jól érezték magukat. Nagyszerű kezdeményezés, amit Kű Lajos évekkel ezelőtt elindított, a találkozások mellett ez néhány fiatalnak jó kiugrási lehetőség is lehet.

Eredmények:

Nagybecskerek – Hidaskürt 1-1 (büntetőkkel: 5-6)

Nyárádszereda – Dunaszerdahely 2-3

Petőfi Gimnázium – Nagybecskerek 2-1

Hidaskürt – Nyárádszereda 1-1 (büntetőkkel: 8-7)

Dunaszerdahely - Petőfi Gimnázium 5-1

Nyárádszereda – Nagybecskerek 3-2

Nyárádszereda - Petőfi Gimnázium 0-6

Dunaszerdahely – Hidaskürt 5-1

Petőfi Gimnázium – Hidaskürt 6-0

Nagybecskerek – Dunaszerdahely 2-5

A lefújást követően a díjakat Kű Lajos, az Aranycsapat Alapítvány elnöke, dr. Kovács Zolán polgármester és Kövér László a FIDESZ Országos Választmányának elnöke adta át.

A torna végeredménye:

1. Dunaszerdahely (Felvidék) 9 pont

2. Hidaskürt (Felvidék) 6 pont

3. Nyárádszereda (Erdély) 3 pont

4. Nagybecskerek (Délvidék) 0 pont

 Petőfi Sándor Gimnázium (Pápa) 9 pont

Különdíjasok:

A torna legjobb játékosának Soldan Mariant választották, míg a gólkirály hét találattal Jandás Imre lett. Különdíjban részesült a házigazda Petőfi Sándor Gimnázium.

A labdarúgók és kísérőik délután a REND programjain vesznek részt, este pedig Ákos koncertjét élvezhetik.

Képek:

Kárpát-medencei Összmagyar Diákbajnokság

Az Aranycsapat Alapítvány és Pápa Város Önkormányzata közös szervezésében zajlik 2010. június 21.-27. között Pápán a Kárpát-medencei Összmagyar Diákbajnokság.
A bajnokság célja a Kárpát-medence magyar diáksportolóinak az anyaországgal és a többi határon túli magyar közösséggel való találkozása, baráti kapcsolatok létesítése, hagyományok ápolása hittel, sporttal, kultúrával. A tornán négy határon túli csapat – a Felvidékről Dunaszerdahely és Hidaskürt, Erdélyből Nyárádszereda és a Vajdaságból Nagybecskerek  csapatai – mérkőznek meg egymással, továbbá a versenyen kívül induló pápai Petőfi Sándor Gimnázium csapatával.

A szervezők ezúton szeretnék megköszönni a támogatóknak a torna megrendezéséhez nyújtott segítséget:

Veszprém Megyei Önkormányzat
Szany Község Önkormányzata
Pápai Hús 1913 Kft.
Pápai Gazdasági Szakképző Iskola és Kollégium
Dunántúli Református Egyházkerület
Várkertfürdő – Pápai Gyógy- és Termálfürdő
Generali Biztosító Zrt.
E-ON NYrt.
Veszprémber Zrt.

HEFA Bt.
Interspar Áruház
Jókai Mór Városi Könyvtár
Nyárádi SE
Pápai Polgári Kör
Őrszem Kft.
Szent József kápolna
Pápai Református Kollégium "Tánc-Lánc" Alapfokú Művészetoktatási Intézménye
Pápai Játékvezetői Csoport

Áldozó Péter, dr. Burcsi Elemér, Decsi Péter, Eigner István, Fazekas András, dr. Ferenczy András, dr. Hermann István, Kiss Pál, Megyeri Gábor, Papp Tamás, Talabér Márta és Trosits Bernadett.

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!