A sport összeköt- beszélgetés Kövér Lászlóval


2010-06-24 21:30:56  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


A sport összeköt- beszélgetés Kövér Lászlóval főképe
Az ötvenes generáció tud azon a nyelven beszélni, amin a mai gyerekek beszélnek? Hiszen annyira gyorsan változik a világ, a divatok. Szerencsére a sport örök. Ez a téma közös nevezőre talált a Kárpát-medencei Összmagyar Diákbajnokságon résztvevő fiatalok és Kövér László politikus között ma délután a Pápai Gazdasági Szakképző iskola multifunkcionális termében. A találkozón részt vett dr. Kovács Zoltán, Pápa város polgármestere is, aki rövid köszöntőjében sok érdekes információval osztotta meg az ifjú titánokat Pápáról. Nagyon jó kezdeményezésnek tartja, hogy a sport révén közelebb kerülhetnek egymáshoz azok a fiatalok, akik a magyar nemzethez tartozónak vallják magukat, hiszen egy anyanyelvet beszélünk és a Kárpát-medence mindig is összekötötte az itt élő népeket.  Kövér László szerint a fociban az a szép, hogy tartozunk valahová, egy csapat tagjai vagyunk, amikor játszunk. Mint mondta, az, hogy tartozzunk valahová, legalább annyira fontos, hogy azt az örökséget, amit a szüleink, nagyszüleink, dédszüleink és az előttünk járó generációk felhalmoztak, tovább tudjuk adni a fiataloknak, meg tudjuk őrizni és ugyanilyen fontos az az érzés, amikor felhúzunk egy mezt és egy csapatban játszunk. A politikus kiemelte a sport hatásait, hiszen az emberformáló, akármilyen szemszögből is nézzük: aki sportol, megtanul fegyelmezett lenni, csapatban gondolkodni, nyerni és veszíteni méltósággal, megtanulja, hogy mit ér a teljesítmény, amiért meg kell küzdeni. Egy szóval a sport  olyan összekötő kapocs, amit minél többen űznek, annál gazdagabb egy közösség. Kövér László beszédében kitért a 2004. december 5-i népszavazásra, s annak eredményére. Úgy véli, az új Parlament megalakulása után újra elővették ezt a kérdéskört. 90 százalékos támogatottsággal az Országgyűlés elfogadta azt a törvényt, ami lehetővé teszi, hogy minden magyar ember, akinek a felmenői magyarok voltak és beszélik is az anyanyelvet, azok lehetőséget kapnak arra, hogy egy könnyített eljárás során magyar állampolgárságot kapjanak. Kiemelte még, hogy az új Országgyűlés június 4-ét a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította. Mint mondta, ez egy jelképes, szimbolikus törvény, melynek a célja, hogy megmutassa, az országgal történt tragédiából mégis csak talpra állt a nemzet. Úgy véli, ebből is kéne erőt merítenünk, és ebből az erőből kellene a jövőt megformálni, úgy hogy a következő 90 év lezárultával is együtt maradhassunk és legyenek magyar emberek a Kárpát-medencében, megmaradjanak a közösségeink. 

Csiki Sándor, a nagyszeredai Bocskai István Líceum tanára az előadások után feltette a politikusoknak azt kérdést, hogy a barátság jegyében egyes sajtóorgánumokban elhangzott az is, hogy a határon túli városokba menjenek kirándulni a középiskolások, s onnan ide ugyanúgy. Ez ügyben némi konkrétumokat várt válaszában a tanár. Kövér László feleletében elmondta, az ötlet maga nem új keletű. 2006 után kezdtek el ezzel foglalkozni a Fidesz politikusai, amikor visszajöttek az első jelek, hogy mekkora érzelmi és erkölcsi károkat okozott az elszakított országrészekben lakó magyaroknak a 2004-es népszavazás. Mint mondta, mikor 2006-ban a választások után nagyon sok önkormányzat került az irányításuk alá, akkor informális módon kezdtek el olyan mozgalmat indítani, hogy adjanak támogatást azokhoz a tanulmányi utakhoz, osztálykirándulásokhoz, amelyek az elcsatolt területeken lévő történelmi emlékhelyeinket érintik. Úgy fogalmazott, amit eddig az önkormányzat vállalt, most az állam is magára vállalná, akár útiköltség vagy szálláshely támogatás formájában. Reméli, minél gyorsabban lesz konkrét program is a kormány részéről ez ügyben, az ajánlás helyett akár kötelezővé is teszi, hogy ne legyen olyan magyar ember, aki 18 éves korában az iskolát elhagyva még nem járt egyszer sem a határon túli Magyarországon. A szándék már megszületett, remélhetőleg mihamarabb hivatalos kormányprogrammá válik. Ezt dr. Kovács Zoltán azzal a gondolattal egészítette ki, hogy a történelemből nagyon sok mindent megtanulunk, s azt is tudjuk, hogy a történelmi emlékhelyek egy része nem az anyaországban található. Példaként említette Gyulafehérvárt, Aradot, Nagyváradot. Mint mondta, nem kell messzire mennünk, hogy megtaláljuk őket. Ez visszafele is működne, ami annyit tesz, hogy a határontúliak is jöjjenek az anyaországba legalább egyszer a magyar állam által támogatott programban való részvétel során.

Képek:

Kárpát-medencei Összmagyar Diákbajnokság

Az Aranycsapat Alapítvány és Pápa Város Önkormányzata közös szervezésében zajlik 2010. június 21.-27. között Pápán a Kárpát-medencei Összmagyar Diákbajnokság.
A bajnokság célja a Kárpát-medence magyar diáksportolóinak az anyaországgal és a többi határon túli magyar közösséggel való találkozása, baráti kapcsolatok létesítése, hagyományok ápolása hittel, sporttal, kultúrával. A tornán négy határon túli csapat – a Felvidékről Dunaszerdahely és Hidaskürt, Erdélyből Nyárádszereda és a Vajdaságból Nagybecskerek  csapatai – mérkőznek meg egymással, továbbá a versenyen kívül induló pápai Petőfi Sándor Gimnázium csapatával.

A szervezők ezúton szeretnék megköszönni a támogatóknak a torna megrendezéséhez nyújtott segítséget:

Veszprém Megyei Önkormányzat
Szany Község Önkormányzata
Pápai Hús 1913 Kft.
Pápai Gazdasági Szakképző Iskola és Kollégium
Dunántúli Református Egyházkerület
Várkertfürdő – Pápai Gyógy- és Termálfürdő
Generali Biztosító Zrt.
E-ON NYrt.
Veszprémber Zrt.

HEFA Bt.
Interspar Áruház
Jókai Mór Városi Könyvtár
Nyárádi SE
Pápai Polgári Kör
Őrszem Kft.
Szent József kápolna
Pápai Református Kollégium "Tánc-Lánc" Alapfokú Művészetoktatási Intézménye
Pápai Játékvezetői Csoport

Áldozó Péter, dr. Burcsi Elemér, Decsi Péter, Eigner István, Fazekas András, dr. Ferenczy András, dr. Hermann István, Kiss Pál, Megyeri Gábor, Papp Tamás, Talabér Márta és Trosits Bernadett.

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!