Véget ért a 2009/2010-es tanév a Balla Róbert Téri Általános Iskolában


2010-06-21 16:43:36  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Véget ért a 2009/2010-es tanév a Balla Róbert Téri Általános Iskolában főképe
Ma reggel 9 órától tartották a Balla Róbert Téri Általános Iskola Előkészítő Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben a hagyományos tanévzáró és a ballagási ünnepélyt. A végzős tizedikesek dalokkal, versekkel köszöntek el iskolájuktól és tanáraiktól. Az ünnepségen az intézmény igazgatónője, Csutiné Papp Orsolya mondott beszédet.

- 2010. június 21., hétfő. A naptárban egy átlagos hétköznap, amely a születésnapjukat, a névnapjukat ünneplők számára évről évre ismétlődve emlékezetes, ám idén ez lehet ballagó diákjaink és osztályfőnökük számára is. Ma őket jöttünk köszönteni, ma nekik nyílnak a virágok, készültek a csokrok, róluk és nekik szólnak az iskola elköszönő szavai. Nehéz abba beletörődni, hogy 10 éve, amit az iskola falai között töltöttetek, hirtelen véget ért. Minden teremhez, tanárhoz egy-egy emlék fűződik, az itt eltöltött évek összekötnek bennünket. Itt váltatok gyermekből felnőtté.

Az igazgató végül elbúcsúzott Katona György tanár úrtól is, aki 42 éves munkaviszony után vonul nyugdíjba. Az ünnepély végén a jutalomkönyvek és oklevelek átadásra került sor, majd Csutiné Papp Orsolya bejelentette, hogy újabb 5 évre nevezték ki igazgatónak.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!